Stúdióban az Alcohol - Az EGDE Records gondozásában jelenik meg a harmadik nagylemez

2017. 10. 27.

„A jó munkához idő kell”, tartja a mondás, ellenben elég hosszú idő telt el a második album megjelenése óta, hogy a rajongók türelmét próbára tegye. A várakozás lassan véget ér, a zenekar stúdióba vonult, s gőzerővel dolgozik sokat emlegetett új nagylemezén! A tavaly előzetesként megjelent ’A Káosz Birodalma’ már biztos, hogy szerepelni fog a korongon, számos új dal mellett, melyekben a tavaszi turné óta a csapatot erősítő Nagy Márton 'Marcipánnal' lesz hallható gitáron, a dobok felvételénél pedig ismét Ratkai Miklós ’Retek’ foglal helyet. A rögzítésre kerülő hanganyag mellett egyéb nyoma is van a Flameborn stúdiónál (Schrott Péter irányításával) zajló munkálatoknak: alkalmanként videós bejelentkezéseken keresztül lehet követni a folyamatot. Bár az új nagylemez megjelenéséig várható még 1-2 érdekesség, előzetesen a zenekar vezetője, Csövi árult el néhány dolgot:

"Az új lemez felvételei lassan befejeződnek, jövő héten már 'csak' a keverés van hátra. Sok idő telt el az utolsó lemez óta valójában, viszont jó néhány negatív dolog is érte a zenekart az évek alatt (tagcserék, betegség stb...) ami miatt nem biztos, hogy megfelelő lemezt tudtunk volna elkészíteni. Semmiképp nem akartam addig stúdióba vonulni, amíg nem éreztem azt, hogy megfelelő dalok születtek, megfelelő köntösben, megfelelő emberekkel. A 3. lemez sokkal 'érettebb' lesz, mind zeneileg-szövegileg, mind hangzásvilágban elődeinél és ez nyilvánvalóan az éveknek is köszönhető. Megijedni azért nem kell, az első vagy a második lemez dalait is szeretjük és marad a rock n ' roll-os vonal továbbra is, de próbálkoztunk új hangszerekkel is többek között, új hangzásvilággal, valamint a dallamosabb részek dallamosabbak, a keményebbek pedig keményebbek lettek, összességében így jellemezném, de majd a közönség eldönti. :) A lemez február elején fog boltokba kerülni az EDGE Records gondozásában, ahogyan az előző kettő is, viszont már decembertől előrendelhető lesz, exkluzív ajándékokkal. Novemberben klipet is forgatunk, ami előreláthatólag az előrendelés napján lesz először elérhető. Addig is a facebook oldalunkon folyamatosan nyomon lehet követni a dolgainkat. Nagyon várjuk a megjelenést és előre is köszönjük a türelmet a rajongóknak, ismerősöknek!"

Az Alcohol legénység legközelebb a XII. FARKASNAPON lép színpadra az Akela, Words of Blood, Red Vision és Rozsda zenekarok társaságában, azt követően pedig az Akelával közösen indított, egészen december közepéig tartó ’Skala-Zoo Víz 2 & Fenevad 25’ őszi-téli turné keretén belül lehet elcsípni.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink