SUPERNEM KONCERT AUG. 26 -án a ZÖLD PARDONBAN

2007. 08. 17.
„Zenekarunk hatodik éve létezik, az első perctől ugyanabban a trió felállásban játszunk: dob Mozsik Imre, gitár Pulius Tibor, bass és ének Papp Szabolcs. Alakulásunk előtt, az évek során mindannyiunk zenélt itt – ott mellékszerepben és túlnyomó rész más zenéjét játszva. Ekkor jöttünk rá arra, hogy nekünk is van véleményünk a minket körülvevő világról és az abban zajló dolgokról. Gyermekkorunkban hasonló hatások értek bennünket, és mivel sokszor és sok helyen játszottunk együtt, egyértelmű volt, hogy össze kell ugranunk zenélni egyet – kettőt. A stíluson nem tököltünk sokat, ugyanis a gyökereink köteleztek… A zenék „hamar” összeálltak a „tanulj meg három akkordot és alapíts egy zenekart” elven alapulva… nem kívántuk fejtegetni azt, amit már rég megfejtettek! A SZÖVEGÍRÁS TUMORT OKOZHAT!!!! Eddig két nagylemezen vagyunk túl, és a hat év alatt kellőkép felszántottuk az ország fesztiváljait. Most épp kiadó váltás történik a zenekar életében, és ezzel a lendülettel szaladunk a stúdióba, hogy rögzítsük harmadik lemezünket. A várható megjelenés ősz elejére tehető, addig is sok dolgunk van még országszerte, ahogy a parádés Zöld Pardonban is.”
 ÜDV. A ZENEKAR!!!
MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink