Superstereo: Szép zajok

2018. 11. 27.

Jubileumi dallal ünnepli 10 éves születésnapját a SuperStereo. Az új dalhoz egy klip is készült, amit most az elsők között nézhetsz meg. A magyar DJ/producer/dalszerző Laskai Viktor a születésnapot rendhagyó módon ünnepli meg, a Szép zajok című dalt ugyanis önállóan adja elő.

„Az új szám egyfajta summázása az elmúlt 10 évemnek, mióta kitaláltam a SuperStereo művésznevet. Ezt mindenképpen én szerettem volna előadni, mert úgy gondolom, ezek a gondolatok csak az én számból hangzanak hitelesen.”

A dal valódi kuriózumnak számít, Viktor ugyanis nem tervezi, hogy rendszeresen mikrofon elé áll.

„A jövőben nem tervezek magamnak szóló rap karriert. A SuperStereo alteregóm megmarad a pop-os, modern, rádióbarát világban, de nem kizárt, hogy egy-egy dalban még felcsendül a hangom. Továbbra is szeretnék tehetséges hazai előadókkal dolgozni, és a következő tíz évben is sok "Bent a neved"-et írni.”

A Bent a neved a SuperStereo egyik legnagyobb dobbantása, amit Dével, vagyis Darabos Dáviddal rögzített 2015-ben. A szerzemény évek óta a rádiók egyik kedvenc slágere, hónapokon keresztül vezette a lejátszási listákat, a videómegosztón pedig közel húszmilliós megtekintést generált.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink