Szabó Balázs Bandája – új EP csak a Dalok.hu-n

2012. 12. 21.

Tetétlenben mindennapos volt az énekelgetés, a zene és a tánc. A kis Balázs magába szívta ezeket lakodalmakban, összejöveteleken. Kántor szakra járt Debrecenben, az első művei pedig Pilinszky, Radnóti és Ady megzenésített versei voltak. Ilyen indítás után érthető az, hogy az első zenekara – a Suhancos – egészen komoly szintről indult. 2009-ben Balázs és Fankadeli Feri útjai szétváltak, megalakult Szabó Balázs Bandája. „Ez is valami csontok közül kifolyt muzsika, minden benne akar lenni, egész gyerekkorom: a zene, a tánc, a folk, a funky, a vér, a szív…” – így nyilatkozik Balázs a zenéjéről.
A zenekar jelenlegi felállása: Szabó Balázs (gitár, hegedű, ének, kaval), Harangozó Sebestyén (gitár, ének), Hock Ernő (nagybőgő, basszusgitár), Ölveti Mátyás (cselló), G. Szabó Hunor (dob, ének). 2012 decemberében - az új nagylemez előfutáraként - ebben a felállásban készült el a Szabó Balázs Bandája vadonatúj EP-je, Közelebb címmel, amelyet a zenekar kizárólag digitális formában tett elérhetővé.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink