Szakmai tiltakozás a Magyar Rádió zenei kínálata miatt

2008. 02. 09.
Műsorstruktúrája átalakításával a Magyar Rádió teljes zenei műfajokat kiiktatott műsorkínálatából - állapította meg a Magyar Zenei Tanács (MZT), miután megvizsgálta a közszolgálati intézményben tavaly végbement változások hatását a zenei életre és a zenekultúrára. 

Tavaly június óta nem lehet hallani a Magyar Rádió műsorában operettet, musicalt, magyar nótát, hagyományos táncdalt, blues- és rockzenét (se újat, se régit), gospelt, folk- és etnorockot, sanzont, dixielandet, vagy akár szimfonikus könnyűzenét - olvasható a szervezet elnöksége által kiadott közleményben.

Az MZT elnöksége szerint ez alapjaiban sérti a Magyar Rádió Közszolgálati Műsorkészítő Szabályzatában foglaltakat, amelyek épp a sokszínűséget teszik kötelezően megjelenítendőnek.

Felhívta a figyelmet arra: mivel a rádió mindenki számára könnyen elérhető és használható eszköz zenei élmény szerzésére, és a lakosság nagyobb része ennek segítségével jut elsősorban (vagy kizárólag) ilyen élményhez, a zenei élet legfontosabb intézményéről van szó. A Magyar Rádióban végbement változások következtében azonban a zenei élményhez jutás lehetőségei sokak előtt bezárultak, vagy jelentősen beszűkültek - áll a közleményben.

A szervezet elnökségének megállapítása szerint a zene mennyiségének jelentős növekedése az MR2-Petőfi adón együtt járt a kínálat szűkítésével.

Félrevezetőnek nevezik a rádió vezetésének azon érvelését, hogy a Bartók adón is zene szól állandóan, ott ugyanis - mint írják - a középkori egyházi zenétől a kortárs improvizatív zenéig a klasszikus műfajok teljes palettája megtalálható, míg a nem klasszikus zenei palettáról az MR2-Petőfin csak egyetlen szín.

Az önértékelés szerinti "igényes, minőségi" könnyűzenei válogatás szakmai garanciáit sem látják. Rámutattak arra, hogy az MR2-Petőfi rádiónak nincs Zenei Szerkesztősége (aminek pedig az érvényes Szervezeti és Működési Szabályzat szerint lennie kellene).

A közlemény szerint szerettek volna hiteles adatokhoz jutni a magyar zene arányaival kapcsolatban az MR2-Petőfi műsoráról, ezért az adófőszerkesztőhöz fordultak, ő azonban válaszra sem méltatta a szövetség levelét. A szervezet saját 72 órás, folyamatos mérésére támaszkodva azt állapította meg, hogy az MR2-Petőfi adásában a hazai zene aránya a kereskedelmi rádiók 20 százalékos országos átlagát sem éri el, s ennek is csak töredéke a fiatal, kezdő, tehetséges hazai muzsikusok produkciója.

A zenei tanács elnöksége kitért arra: a Magyar Rádió zenei együttesei közül megszűnt a Stúdió 11, a világszínvonalú énekkar a 30 százalékos leépítés következtében feladatai ellátására alkalmatlanná zsugorodott, a szimfonikus zenekarnak pedig 2 éve nincs kinevezett, felelős főzeneigazgatója.

Elfogadhatatlannak nevezik, hogy az MR megszüntette a könnyűzenei felvételek készítését. Úgy fogalmaznak: az is elfogadhatatlan, hogy az MR3-Bartók hangversenyfelvételeit nem az adott rendezvény zenei értéke, hanem az az elv szerkeszti, mit engedélyeznek ingyen felvenni, melyik produkció jogosultjai mondanak le a honoráriumról és a jogdíjról. 

(MTI)
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 08. 09.
Majka és Beton.Hofi hangolja rá az egyetemistákat az évkezdésre Budapest legnagyobb hallgatói fesztiválján, a város szívében, több mint 9.000 m²-en, mely eseményre...
2025. 08. 07.
"Gábort nem kell bemutatni a hazai jazzbarátoknak. A magyar jazz szcéna igazán aktív szereplője, aki nem ontja a lemezeket, de minden korongja figyelemreméltó, kiérlelt alkotás, amire érdemes odafigyelni." Jazz.hu
2025. 08. 06.
Az igényelhető támogatási összeg egységesen 4 millió forint, amit a nyertes pályázók hang- és képfelvételek készítésére, koncertezésre, turnézásra, valamint ezek kommunikációjára fordíthatnak. Benyújtási határidő: 2025. szeptember 3.
2025. 08. 06.
Egy kulturálisan sokszínű, vibráló nagyváros vár minket szerdától a Hajógyári-szigeten, ahol a legszembetűnőbb változás az lesz idén, hogy olyan negyedeket alakítottak ki...
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink