Szántó Gábor 50 és Fuck'n'Roll - két lemezzel és egy interjúval ünnepélünk

2018. 12. 02.

Dalok.hu: Mi ez a lemez?

Szántó Gábor: Alapvetően jazz-t tanultam annak idején. A szüleim révén pedig sok Rock and Roll számot és Rockabilly zenét ismertem. Mindig is szerettem ezt a fajta pörgős, vokálos, fényes stílust. Ezért gondoltam, hogy feldolgozok pár ismertebb dalomat ebben a szellemben. A gitártanárom szerint ha jó egy dal, ugyanúgy megél szimfonikusokkal, mint egy szál gitárral, tábortűznél. Ez volt a kiindulási alap.

Dalok.hu: Mesélj a rajta szereplő dalokról, formációkról, mi fűződik hozzájuk.

Szántó Gábor: Ezek a dalok Üllői úti Fuck lemezeken szerepeltek, minden albumról egyet átdolgoztam. Majd körbenéztem kikkel tudnám véghezvinni. Az anyazenekaromban nincsenek fúvósok, sem pedig nagybőgő, márpedig hangzásban minél autentikusabbra szerettem volna az albumot elkészíteni. Sok Rock and Roll bandát meghallgattam, így találtam meg a Yellow Spotsos srácokat, akik szerintem a legjobban művelik ezt a stílust. Rábeszélni elég könnyű volt őket, összepróbálni már annál nehezebb. Majd a stúdiómban felvettük a számokat, és Philipp Laci régebbi basszerosunk pedig megkeverte, ő nagyon vágja ezt az analóg hangzást. Így elmondva könnyűnek tűnik, pedig keserves nyolc hónap meló volt mögötte.

Dalok.hu: Mik történnek mostanában veled?

Szántó Gábor: Semmi, hacsak az nem hogy, ötven lettem és idén két lemezem is megjelenik egyik ez a Fuck and Roll, a másik pedig szülinapi ajándék nekem a Budapest vinyltől. Végre lesz egy igazi nagylemezem! Ezen az eddigi zenekaraim dalai hallhatók melyek mindegyikét magam szereztem. Hallható rajta Sickratmen, Üllői úti Fuck, TV Manci, Korai Öröm, és amit viszonylag kevesen tudnak a Torpedó band, amivel Shadows számokat játszottunk, egy saját gitárzene hallható rajta.

Dalok.hu: Mik a perspektívák az 50-en túli rockzenészek számára szerinted?

Szántó Gábor: Egyelőre nem tudom, hiszen először lettem annyi amennyi. Erre jobb lenne visszatérni öt év múlva.

Vissza fogunk térni, addig is köszöntsük fel Szántó Faszit egy letöltéssel, ITT és ITT.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink