Szegeden folytatódik a Backstage Akadémia

2017. 08. 24.

A kétnapos Backstage Akadémia szinte minden, a zeneiparban érintett szereplő számára hasznos lehet, amit a júniusi esemény résztvevőinek visszajelzései is mutatnak.

„A zeneiparban nem egyszerű jogi ismeretek nélkül boldogulni, és itt nem csak a szerzői jogi tudásról van szűken szó, bár tény, hogy ez az a jogterület, ahol már a hozzáértő jogász felkutatása is nehézséget okoz. A Backstage Akadémia célja, hogy az alapvető szerzői jogi ismereteken túl a zenével kapcsolatos gazdasági és adójogi kérdéseikre is választ kapjanak a résztvevők. Így az első napi szerzői jogi „fejtágítót” a második napon egy olyan workshop követi, ahol egy konkrét zenei üzletstratégia jogi vetületét beszéljük át. Persze egy laza hétvégén, jó társaságban” - erről szól ez a két nap Lehóczki Zsófi szerint, aki a szerzői jogi ismeretek átadásáért felel, mint a Cseh Tamás Program projekt koordinátora.

„A kétnapos, gyakorlati tudnivalókra és életszerű példákra épülő, interaktivitásnak is teret adó képzésre valóban megéri időt és energiát szánni, amit az is bizonyít, hogy függetlenül attól, hogy kezdő zenekarok vagy befutott bandák menedzserei, szerzői, zenészei, kiadói vettek részt a korábbi alkalmakon, eddig mindenkinek tudtunk újat mondani.” – tette hozzá Zsófi, aki az új formát és tartalmat kapott képzést két, az adójog és a polgári jog területén otthonosan mozgó kollégájával vezeti.

Azt, hogy érdemes jelentkezni erre a komplex zenei jogi ismereteket összegző gyorstalpalóra a résztvevők visszajelzései is bizonyítják. A júniusi „szeánszról”, például Péter János a Firkin producere, illetve a Punnany Massifban és annak menedzsmentjében is oroszlánrészt vállaló Iványi Szabi így emlékezett vissza:

I. Sz.: „Az első napi előadás nekem jogászként különösen tetszett: jól felépített, informatív, összefoglaló jellegű volt, ráadásul folyamatosan közbekérdezhettünk - de még így sem tudtuk kizökkenteni Zsófit :) - minden kérdést megvitattunk, ő pedig életszerű példákkal és számos jogesettel válaszolta meg kérdéseinket. A második nap még interaktívabb volt. Kerekasztal-beszélgetés folyt, feladatot is kaptunk, melynek részletkérdéseit átbeszéltük az előadókkal, majd kérdéseket tehettünk fel, melyekre a körülményekhez képest egész konkrét, gyakorlatias válaszokat is kaptunk. Mindezt jó hangulatban, kellemes társaságban, kötetlen légkörben. Bírtam volna még pár órát.”

P. J.: „Hiánypótló rendezvény, több szempontból is hasznos információkat és tudást kaphattunk a Backstage Akadémia két napja alatt. Az első nap jól felépített ütemezésben és kiegyensúlyozottan tárta fel a legfontosabb kérdéseket. Személy szerint olyan prekoncepcióval mentem el a rendezvényre, hogy kevés új ismeretet kaphatok 24 évnyi piacon szerzett tapasztalat után. Örömömre, az előadók rugalmassága, az előadás összeszedettsége és az ennek kapcsán generálódó kérdésekre adott válaszok, illetve az ebből kifejlődő szakmai beszélgetés minden kétségemet eloszlatták.”

A kétnapos ingyenes kurzuson elsősorban a Cseh Tamás Program nyertes pályázói vehetnek részt. A férőhelyek függvényében azonban a Programhoz lazábban, vagy akár egyáltalán nem kötődő érdeklődők jelentkezését is várják, akik egy rövid bemutatkozás és pár soros motivációs levél ellenében vehetnek részt a képzésen. A jelentkezésre egészen 2017. augusztus 28-ig van lehetőség az rsvp@csehtamasprogram.hu címen. A kurzus létszáma maximum 25 fő, ami a jelentkezés sorrendjében kerül feltöltésre.

Forrás: Csehtamasprogram.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink