Szeptemberben ismét Szenes slágerektől lesz hangos Budapest

2018. 09. 05.

Már most nagy érdeklődés övezi a legnagyobb magyar slágerek megálmodójának emlékkoncertjét. Szenes Andrea jóvoltából az idén már 8. alkalommal élvezhetjük Magyarország legtöbbet játszott dalszerzőjének ingyenes emlékkoncertjét. A nagyszabású show-ra szeptember 9-én 18.30-tól, a Szenes Iván téren kerül sor. 20 Szenes sztár, 50 dal, számos díjazott és díjátadó, fantasztikus hangulat, egyedülálló élmény, valamint emlékezetes pillanatok várják a Szenes slágerek szerelmeseit.

Budapest kiemelt rendezvényén, amely idén először Győrben is bemutatkozott.
Ismét felejthetetlen élményben lesz része a közönségnek, így nem csoda, hogy a Szenes slágerek rajongói már hónapokkal a koncert előtt biztosítani szeretnék ülőhelyüket a nemzet dalköltőjének lánya jóvoltából megrendezésre kerülő ingyenes eseményre. Számos sztár-duett, családi produkciók, 20 fellépő, 50 sláger és meglepetés várja majd a közönséget az egyedülálló eseménysorozaton. Korda György és Balázs Klári, Koós János és Dékány Sarolta, Nyári Károly és lányai, Fási Ádám és Fási Zsüliett, Voith Ági és Bodrogi Gyula is együtt lép majd színpadra, de a legifjabb generáció képviselői, a tini bálvány Opitz Barbi és Burai Krisztián is csatlakozik a fellépők köréhez. Természetesen most is velünk lesz az Apostol együttes, Zalatnay Cini, Mészáros János Elek, Postás Józsi, Bokor Marianne, Vastag Tamás és Kocsis Tibor is. Sajnos Aradszky László már az idén nem lehet velünk, de dalait unokája, Aradszky Marcell fogja előadni.
A művészeken túl az egyik nemzeti büszkeségünk, az olimpiai bajnok Borkai Zsolt, is vendége lesz az eseménynek; Győr polgármestere különleges bejelentéssel is készül a Szenes rajongóknak.

Varázslatos helyszínen hallgathatjuk a legszebb dalokat
A világviszonylatban is egyedülállónak számító Szenes Iván emlékkoncert - igazi Hungarikumként - az egyetlen koncert, amely azon a helyszínen valósul meg, ahol maguk a slágerek is születtek. A budapesti kultúrtörténeti helyszínt még különlegesebbé és egyedibbé varázsolja, hogy a Szenes család generációi évtizedekre visszamenőleg ezen a téren éltek és alkottak. „Édesapám mindig is nagyon kötődött az otthonához, és csak alig-alig hagyta el azt. Állandóan a szerzőtársak és énekesek jöttek ő hozzá. Még nyaralni is úgy szeretett, ha az estét már otthon tölthette. – mesélte a dalköltő lánya, Szenes Andrea.

„A Szenes-sláger mindig gyógyító"
A Szenes daloknak és koncerteknek az a küldetésük, hogy gyógyítsák az emberek lelkét, és jobbá tegyék az életet. Ezt a hatást kortól függetlenül minden generáció képes megérezni és értékelni. Kicsi gyere velem rózsát szedni, Hipp-hopp, jön Vuk, Kicsit szomorkás a hangulatom máma, Kislány a zongoránál, Nemcsak a húszéveseké a világ, Mindenkinek van egy álma, Úgy szeretném meghálálni: szinte nincs is ember, aki ne tudná folytatni e sorokat. „Igyekszem úgy összeválogatni a dalokat, hogy minél erősebb legyen a gyógyító hatásuk, hogy a jó élmény egészen a következő koncertig kitartson. Biztos vagyok benne, hogy nagyon nagy boldogság édesapám számára, hogy az ő nevét viseli a tér, és hogy a kedvéért évről évre egyre többen látogatnak el ide. Hiszem, hogy onnan föntről látja a koncerteket, és ilyenkor nagyon boldog pillanatokat szerzünk neki ott, a túlvilágon.” – mondta el Andrea, aki már maga is nagyon várja a koncertet.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink