Szubjektív riport egy fesztiválról 5.0

2007. 08. 13.
Sinead O’Connor a fesztivál tervezett fénypontja volt néhány ember számára, de mint tudjuk, a tervek szertefoszlanak a Szigeten, úgy, mint minden más. Sinead utcai ruhában énekelt, és bár támogatjuk a természetességet, de egy szép nőtől egy nagy színpadon elvárnánk az alkalomhoz illő megjelenést. Sineadnek látszólag nem volt jó kedve, így a koncert hangulata nem volt emelkedett, pedig szép dallamok szálltak a pocsolyákban álló emberek felett.



Faithless nem először jár a Szigeten, de a sikerük töretlen, mert a techno, mint ahogy a rock is, sosem hal meg, csak alakul. A személytelen Chemical Brothers után Faithless szívmelegítő volt, az énekesüknek kisugárzása és mondanivalója van.
Kampec Dolores átütő sikert aratott a Bahia színpadon, pedig Grencsó István nem is volt ott. A dalok mesés vonalát erősítette a vetítés, a közönség pedig úgy üvöltött, mint egy rock koncerten. A zenekar továbbra is a kompromisszummentes, művészi szintű zenélés szimbóluma. 




 Zuboly
ugyanott tündökölt, csak kicsit később (éjjel 2). Ez a friss zenekar komoly jövő előtt áll, és mi büszkék vagyunk arra, hogy hozzátettünk valamit az első albumuk promóciójához. A tagok állandóan hangszert cseréltek, jó kedvet sugároztak, a közönség pedig kívülről fújta a nótákat, ami egy ennyire új zenekarnál azért jelent valamit.




Fotók: Anna Pervozvanskaya
MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink