Szűcs Ádám másodszor nem kapott új esélyt

2012. 03. 28.
Péntek este Szűcs Ádám számára véget ért a Megasztár. A kisújszállási fiút már az első döntőben is megérintette a kiesés szele, ám akkor Falusi Mariann, a múlt heti kijelölt zsűritag megmentette. Másodszor, Mester Tamástól már nem kapott új esélyt.
A Megasztár második döntője előtt már fergeteges hangulat uralkodott a TV2 stúdiójában, a versenyzők pokoli dalokkal készültek az estére. A felkészülésüket ezen a héten Mester Tamás segítette, aki napokat töltött velük a Megaházban. Tamás elárulta, így, hogy közelebbről is megismerte és megkedvelte a tizenegy énekest, sokkal jobban fél a döntéstől. Neki jutott ugyanis az a feladat, hogy a két legkevesebb nézői szavazatot kapott versenyző közül megmenthetett egyet, ez azonban egyet jelent azzal, hogy a másik énekes számára véget ér az álom, véget ér a Megasztár.
A tizenegy produkció után a két műsorvezető, Claudia és Tilla színpadra szólította az énekeseket, akik közül nyolcan simán tovább jutottak, a veszélyzónában három előadó maradt: Szűcs Ádám, Horváth István és Talán Attila.
A múlt héten mandulagyulladással éneklő Szűcs Ádám péntek este már egészségesen állt színpadra a Jamiroquai Cosmic Girl című dalával. Remekül érezte magát a produkció közben, ahogy jól teljesített Horváth István is, aki a Linkin Park Numb című slágerét adta elő. Talán Attila annak ellenére, hogy hangszálgyulladással küszködik hetek óta, rengeteg dicséretet gyűjtött be produkciójával a zsűritől. Végül ő volt az, akit a közönség az újra indított szavazáson megmentett attól, hogy Mester Tamás elé kelljen állnia.
A felelősség Mester vállát nyomta, ő pedig meghozta a döntését, amely egyébként összecsengett a többi zsűritag véleményével is: Istvánt mentette meg, így Szűcs Ádám számára véget ért a verseny.
E hétpénteken már csak tíz énekes áll a Megasztár színpadára, és köztük van az, aki végül megnyeri majd a tehetségkutatót, és Magyarország hangja lesz.
A Megasztár teljes adása és egyes produkciói, folyamatosan frissülő tartalommal megtalálhatók a hivatalos oldalon .
MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink