Szűcs Norbert

2026. 08. 12.

Szűcs Norbert Artisjus-díjas, többszörös arany- és platinalemezes zeneszerző, producer és zenei rendező. Közel három évtizedes pályája során a magyar könnyűzene számos meghatározó előadójával dolgozott együtt.(a teljesség igénye nélkül: Gáspár Laci, Padödö, Janicsák Veca, Oláh Ibolya, Wolf Kati, Oláh Gergő, Vavra Bence...) emellett televíziós, rádiós műsorokhoz, filmekhez és reklámokhoz is komponált.

2011-ben elnyerte Az év könnyűzeneszerzője Artisjus-díjat, 2012-ben pedig második helyezést ért el az amerikai Song of the Year dalszerző  versenyen. Nemzetközi munkái Los Angelestől Stockholmig vezettek.

Pályájának kiemelkedő állomása volt a hollywoodi Paramount Recording Studios, majd 2024-ben a Benny Andersson által alapított stockholmi RMV Studios, ahol az ABBA The Winner Takes It All című dalának új feldolgozásán dolgozott.

Jelenleg szimfonikus pop- és rock-produkciókon, valamint saját, négytételes gitárszimfóniájának színpadra állításán dolgozik. Tagja a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Szerzői Jogi Szakértő Testületének, az Artisjus Szerzői Véleményező Bizottságának (SZVB), valamint az Artisjus Mesterséges Intelligencia Bizottságának.

Jövőbeli munkájának középpontjában az emberi alkotók jogainak védelme,  és méltányos díjazásának optimalizálása áll az AI korszakában, mert a technológia eszköz, az alkotói döntés azonban továbbra is emberi. 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink