Takáts Eszter új albuma a Dalok.hu-n debütál

2017. 12. 01.

A Takáts Eszter és Zenekara 2016-tól működik átalakult felállásban, már akkor bemutattak egy új klipes dalt (Bocsáss meg), idei EP-jüket (Okozz engem másnak) pedig egy letisztult videóval harangozták be.

A dupla album 9 és 10 dalt tartalmaz az elmúlt két év terméséből, és néhány újragondolt átdolgozást is, melyek tematikusan építik a lemezt.
"A dupla album december 12-én fogható majd kézbe a Robotban, ahol a Misztrál is fellép majd vendégünkként a bemutatón. Nagyon sokan segítettek ebben a lemezben, elsőként kiemelném Giret Gábort, aki a hangszerelésért, és a stúdiómunkáért, masterért felelős, a borítót Porkoláb Károly készítette (Első Puszi), a fotóinkért Krajcsi Zsolt, és Szalai Csilla a felelős. A zenekari tagok változatlanul: Giret Gábor: basszusgitár, Kosztin László: szólógitár, Horváth Mihály: szájharmonika, Czimerman Csaba: dob.” – nyilatkozott Eszter.
Az albumon még közelebb kerülünk a magyar pop és beat aranykorához. Mai dalokat hallunk, de olyan dallamvilággal, hangszereléssel, attitűddel, amely honos volt errefelé a 60-as és a 70-es években. Manapság, amikor a legtöbb sikeres zenekarunk máshol keletkezett és már lejárt trendeket követ, ez üdítő pozitívumként hat. A szövegek pedig örökérvényűek, mint minden személyes kitárulkozás.
A lemezt itt töltheted le. Jó hallgatást!

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink