Tarolt az Ossian a Mahasz sikerlistán!

2016. 04. 24.

2016. április 4-én jelent meg az Ossian 21. stúdióalbuma Fényárban és félhomályban” címmel a  Hammer Records / Hammer Music gondozásában, mely a megjelenése hetében a MAHASZ albumlistájának 2. helyén nyitott, miközben a Top 40-ben további 17(!) korábbi Ossian lemez szerepel. Köszönhetően a lelkes rajongótábornak, a huszonegyedik Ossian opusz már elővételben átlépte az aranylemez minősítséshez szükséges határt, majd tíz nap után platinává változott. A CD megjelenésének napján hosszú sorok kígyóztak a Liquid Rock Club előtt, dedikálásra várva. Paksi Endre énekes, zenekarvezető így köszönte meg a platinalemezt:„Nagyon szép látvány a 18 albumunk a 40-es listán, örülünk az újabb platinalemeznek és köszönjük mindazoknak, akik ehhez hozzásegítettek minket, valamint gratulálunk Kowának az első helyhez!!!” A lemezbemutató nagykoncert 2016. május 7-én, szombaton kerül megrendezésre a budapesti Barba Negra Track színpadán, melynek vendége a szintén idén jubiláló, 5 éves Tales Of Evening lesz.

A “Fényárban és félhomályban” turné további állomásai:

május 6. péntek - Jászboldogháza, Condors Motoros Találkozó
május 7. szombat - Budapest, Barba Negra Track - "Fényárban és félhomályban" - lemezbemutató koncert
május 13. péntek - Várpalota, Alfa Fesztivál
május 21. szombat - Győr, ETO-Park, Rendezvényterem
június 2. csütörtök - Gerjen, Motoros Találkozó
június 3. péntek - Gajavölgy, Szabadtéri Színpad
június 4. szombat - Lakhegy, StaRock Fesztivál
június 10. péntek - Alsóörs, Open Road Harley Fesztivál
június 11. szombat - Szolnok, Metal-Liget
június 17. péntek - Kétpó, Szabadtéri Színpad
június 24. péntek - Balatonszemes, RockPart'16 Fesztivál
június 25. szombat - Tápióság, Motoros Találkozó
június 30. csütörtök - Magyarkanizsa, Kanizsa Feszt
július 1. péntek - Abda, Motoros Találkozó
július 8. péntek - Tiszaföldvár, Motoros Találkozó
július 10. vasárnap - Tápszentmiklós, Szabadtéri Színpad
július 15. péntek - Dunaújváros, Rockmaraton
július 16. szombat - Hajdúdorog, Motoros Találkozó
július 28. csütörtök - Mezőtúr, East-Feszt
július 30. szombat - Zalaszentgrót, Szabadtéri Színpad
augusztus 5. péntek - Jásszentandrás, Motoros Találkozó
augusztus 6. szombat - Fegyvernek, Városi Nap, Szabadtéri Színpad
augusztus 12. péntek - Balatonfüred, Szabadtéri Színpad
augusztus 13. szombat - Csongrád, Szabadtéri Színpad
augusztus 14. vasárnap - Fonyód, Szabadtéri színpad
augusztus 20. szombat - Vezseny, Sportpálya
augusztus 25. csütörtök - Alsóörs, Zorall-Tábor
augusztus 26. péntek - Hajdúnánás, Motoros Találkozó
augusztus 27. szombat - Sitke, Szabadtéri Színpad
szeptember 9. péntek - Kengyel, Szabadtéri Színpad
szeptember 23. péntek - Dunaföldvár, Szabadtéri Színpad
szeptember 24. szombat - Csorna, Városi Művelődési Központ
október 1. szombat - Komárom, Művelődési Ház
október 7. péntek - Hódmezővásárhely, Sportcsarnok
október 8. szombat - Veszprém, Sportcsarnok
október 15. szombat - Nyíregyháza, Sportcsarnok
október 22. szombat - Tatabánya, Sportcsarnok
november 11. péntek - Debrecen, Lovarda
november 12. szombat - Jászberény, Művelődési Ház
november 18. péntek - Nagykanizsa, Sportcsarnok
november 19. szombat - Győrszentiván, Sportcsarnok
december 10. szombat - Miskolc, Sportcsarnok
december 17. szombat - Kaposvár, Hangár
december 27. kedd - Székesfehérvár, Sportcsarnok
december 28. szerda - Szombathely, Sportcsarnok
december 29. csütörtök - Cegléd, Sportcsarnok
december 30. péntek - Békéscsaba, Sportcsarnok

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink