Téli Fekete Zaj Fesztivál a Dürer Kertben

2014. 02. 03.

Az elmúlt évek Fekete Zaj Fesztiváljainak számos hazai fellépője ugyanakkor fellép a fesztivál téli kiadásán, melyet február 8-án tartanak a Dürer Kertben, összesen 3 színpaddal. Az egynapos, rendkívül barátságos jegyárakkal dolgozó fesztivál 19 fellépője között a VHK, a Wattican Punk Ballet, a Hangmás és a Mátyás Attila Band is ott lesz.
A Fekete Zaj fesztivált először 2009-ben szervezték meg, a Mátrafüredi Sóstó mellett. A több napos, családias méretű fesztivál négy alkalom után tavaly a fővárosba költözött, de a tapasztalatok szerint a hazai és nemzetközi, alternatív és underground előadókra épített zenei és kulturális program nem volt képes elegendő számú látogatót vagy támogatót bevonzani a megtérüléshez, ezért a Fekete Zaj bizonytalan ideig szünetelni fog. A nyári rendezvény helyett idén ezért egy egynapos fesztiválon láthatjuk a korábbi programok zanzásított változatát, mely a korábbi fellépők közül is többet felvonultat, legalábbis a hazai zenekarok tekintetében.
A február 8- i rendezvény egyben afféle búcsú is lesz a fesztiváltól a Dürer Kertben (vagy ha úgy tetszik: halotti tor), ahol a nagyszínpad mellett egy kisteremben is lesznek koncertek, a fotelbárban pedig főként akusztikus hangszereléssel játszanak majd a csapatok.
Terv szerint összesen 19 zenekar lép fel, és néhány kivételével azt is tudjuk már, hogy kik lesznek ők. A fesztivál egyik tetőpontja ezúttal is a Vágtázó Halottkémek koncertje: Grandpierre Atilla zenekara örömmel tért vissza évről évre a Mátrába, de a tavalyi Dürer Kertes, és a most februári „Téli Fekete Zaj” sem nélkülözi majd a VHK transzba rántó sámán punkját.
Szintén a rendszerváltás előtt- re nyúlik vissza Mátyás Attila pályafutása: a saját zenekarával szereplő énekes-gitáros tavaly ünnepelte 50. születésnapját, melyen minden korábbi zenekarával – köztük az F.O. Systemmel és a Sex Actionnel is színpadra állt. Ezúttal az aktuális projekt, a tavaszra új albumot ígérő Mátyás Attila Band játszik majd, amely idén a Fekete Zajon lesz először látható, és a koncerten a tavasszal megjelenő új lemezről is hallhatunk majd dalokat.
A nagyteremben az aktuális – persze nem zöldfülű - generáció legjobb bandái is képviselik magukat: a Wattican Punk Ballet pszichedelikus, bizarr rockzenéjét a „Deti Picassó” zenekarból ismert, örmény származású Arutyunyan testvérpár mutatja majd be, és nem ússzuk meg a „Hangmás” zajjal és káosszal járó, az új album dalait is tartalmazó frenetikus koncertjét sem. A disco, electro, punk jellegzetességeket is mutató, nehezen kategorizálható zenéjüket koncerteken lehet igazán érezni, kiélvezni. A programot a „Halott Pénz” formáció zárja majd, akik nemrég kapták meg „Az év siker sztorija” díjat szülővárosukban, Pécsett. Nem is érdemtelenül: a csapat legnépszerűbb videója 1,5 milliós nézettség felett jár, de a legfrissebb, Hello Lányok is nemrég lépte át a 300.000- et.
A kisteremben számos műfaj képviselője felbukkan: a „Clue” zenekar dögös, „feelinges” grunge nótákat játszik, a „Shapat Terror” zenekar pedig a megszokott „csodás magyar stoner-rock, grunge, metál zenét” hozza. A „Yellow Spots” zenekarból kilépő zenészek által alapított „Gutting Revue” zenekar nagybőgővel és fúvósokkal előadott bizarr rock and rollt játszik, míg a „Dyas”, az „Entrópia” és az „Architektúra” zenekarok az elmélyülésre alkalmas, nehezebb zenét képviselik. A „Tool”, a „Trottel„ vagy éppen a „Primus” zenekarok világát idézi majd a „Kondorosi aJna” zenekar fúziós, pszichedelikus és progresszív elemeket is felmutató instrumentális zenéje.
A legifjabb generációt a Balaton környékéről származó srácokból verbuválódott alteres stoner rockbanda, a „Néhai Bárány”, és a sötét, rockos hangzással, sodró grúvokkal és jazzes játékmóddal operáló „Makrohang” képviseli a fesztivál kistermében.
A pörgésben megfáradókat és a romantikázni vágyókat várja majd a „Fotelbár” névre keresztelt fesztivál helyszín, ahol csendesülős tempóban és hangerővel mennek a koncertek. Itt játszik majd a Turbóból és a Kalderából ismert Tanka Balázs és Kovács Bence, és itt szerepel a Stereochrist és a HAW éléről ismert Makó Dávid önálló produkciója, a The Devil's Trade. Szintén itt hallgathatjuk meg Tóth Kinga és Normal Gergely kísérleti zenére, költészetre, képzőművészetre írt „Tóth Kína Hegyfalu” nevű projektjét. E mellett még találkozhat a „Fotelbár” közönsége T.BALI (I.O.N.) és Mizsei Zoltán (A:N:S Chorus) alkotta „Rosinflux” zenekarral is, mely formáció zeneiségét tekintve igyekszik ötvözni a középkori, gótikus énekművek vokális hangzását, a ritmikus, hullámzó, élőben generált ambient lüktetésekkel . Koncertjük igazi kuriózum a kísérleti kortárs zene kedvelőinek. A fellépő zenekarok stílusokon átívelő, színes kínálatát látva egyértelmű, hogy - ha csak kicsiben is, de - a Téli Fekete Zaj is hozza azt, amiért több ezer ember látogatott ki a korábbi zajongásokra: összegyűjti azokat az előadókat a hazai klubéletből, akiket érdemes meghallgatni. Ráadásul mindezt kiemelkedően baráti áron: a majd 20 együttes koncertjére elővételben összesen 3000 forintért lehet jegyet vásárolni.

Részletes program:
Nagyterem: Vágtázó Halottkémek, Mátyás Attila Band, Wattican Punk Ballet, Hangmás, Halott Pénz + tba.
Kisterem: Clue , Shapat Terror, Gutting Revue, Dyas, Entrópia Architektúra, Néhai Bárány, Makrohang, aJna
Fotelbár: Tóth Kína Hegyfalu, Rosinflux (T.Bali), The Devil's Trade (Makó Dávid), Tanka Balázs és Kovács Bence + tba.

A Negative Art Prod. Bemutatja: Téli Fekete Zaj Fesztivál
2014. február 8., szombat 18 óra
Budapest, Dürer Kert
Belépő: 3000 Ft, február 1-től 3500 Ft.

Jegyek kaphatók: CD Pince, Wave, Headbanger, Dürer Kert, Ticketportal. PDF jegyek rendelhetők az info@rnrticket.hu címen, banki átutalással vagy PayPal fizetéssel.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink