Tha Shudras: Play My Game

2018. 11. 23.

Húrok közé csapott a Tha Shudras. A banda egy igazi zúzós számmal és tomboló klippel jelentkezik, a maszkos formáció pedig több kulisszatitkot is elárult a forgatásról.

A "Play My Game" zenei alapja ösztönösen jött, a hirtelen vezérelt ötlet pedig hamar testet öltött. A refrén még telefonon született, a hangszerelés pedig az énekes házi stúdiójában.

„Mivel elfáradtam a folytonos szakmai és piaci megfelelésben, szerettem volna olyat alkotni, ami engem és másokat is felszabadít a szorongás alól, ami a sötétben meghúzódókat is kihívja a fényre!”-mesélte a formáció frontembere, Trap kapitány.

A „Play My Game” szövegét Csóka Péter írta, akivel az énekes Tóth Gabi bandájában játszik együtt. A videóklipet Kenny Fisher rendezte, aki olyan nagyszerű előadókkal dolgozott már együtt, mint például Zséda, SuperStereo vagy Gáspár Laci. A videónál az alkotók arra törekedtek, hogy a képekkel és a vágásokkal ráerősítsenek a zenei hatásra.

„A klip a szorongás gyökerének ezer arcából mutat párat, és mi, mint a SHUDRAS lények, ezeket figyeljük benne, az oldás pedig az, hogy egy üvöltéssel mindenki kiűzi magából a démonjait!”

A forgatás nem volt zökkenőmentes, Trap kapitány néhány kulisszatitkot is elárult a hóbortos napról. A sminkes csapat az utolsó pillanatban mondta le, így mindenkit az énekes maszkírozott, de ezen kívül is tartogatott vicces pillanatokat a munka.

„Előttünk egy nappal felnőtt filmet forgattak abban a teremben, és amikor a hölgynek, aki ott felejtette a szemüvegét, én nyitottam ajtót, eléggé meglepődött, hogy most egy fürdőköntösös-koboldos betegség folyik itt.”

Most pedig nézzétek meg a Tha Shudras legújabb dobását

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink