Tha Shudras: Vigasztal

2019. 11. 15.

A THA SHUDRAS ismét egy sokszínű tracket csúsztat bele mindenki tudatába. A zenekar frontembere, azaz Trap kapitány szerint a dal értelmezése legalább annyira sokszínű, mint az ősz, amikor a klipet készítették. A gyorsan megjegyezhető szövegű és dallamú „Vigasztal” egy imidzsvideót kapott – a srácok nem szerették volna csak egyetlen történet szállal behatárolni a szerzemény témáját.

„Korcsok Renátóval dolgoztunk, akárcsak a „Hívjál barátnak” című videónknál. Többször is átszerveztük a forgatást, először az eső miatt kellett majdnem minden helyszínt fedettre cserélni, másodszor technikai gondok merültek fel, később pedig annyira téli lett az időjárás, hogy muszáj volt újragondolni a ruháinkat. Hála a családias hangulatnak, minden akadályt jól vettünk. Sőt, olyan gyorsan végeztünk a forgatással, hogy még a nagymamámat is felköszöntöttem Szegeden, és a kedvenc hamburgerezőmben is ehettem félig lefolyt sminkben egy finomat.” – emlékezett vissza a forgatásra Trap kapitány.
A „Vigasztal” című dal lett a zenekar december 7-ei Jate klubos koncertjének címadó slágere is, ezért forgattak Szegeden, a frontember szülővárosában.

“Korcsok Renátóval dolgoztunk, akárcsak a “Hívjál barátnak” című videónknál. Többször is átszerveztük a forgatást, egyszer az eső miatt kellett majdnem minden helyszínt fedettre cserélni, másodszor technikai gondok merültek fel, később pedig annyira téli lett az időjárás, hogy muszáj volt újrastylingolni a ruháinkat. Hála a baráti, családi hangulatnak, minden akadályt jól vettünk. Sőt, olyan gyorsan végeztünk a forgatással, hogy még a nagymamámat is felköszöntöttem Szegeden, és a kedvenc hamburgerezőmben is ehettem félig lefolyt sminkben egy finomat” – emlékezett vissza a forgatásra Trap kapitány.

A “Vigasztal” című dal lett a zenekar december 7-ei Jate klubos koncertjének címadó slágere is, ezért forgattak Szegeden, Trap kapitány szülővárosában.

A csapat országosan a 2014-es X-Faktorban vált ismertté, ahol Tóth Gabi mentorálásával a verseny 5. legjobb produkciója lett. A fiúk azóta is olyan izgalmas dalokkal jelentkeztek, mint a tavaly megjelent „Play My Game”, vagy a szeptember vége óta egyre többet hallgatott „Hívjál barátnak” című trackjük. A karizmatikus énekes, aki beatboxerként és producerként is aktív, a teljes a hazai zenei szcénát bejárta már. Kollaborációinak száma szinte végtelen, alteregói – Molnár Tibor Attila, Trap kapitány, Freddie Shuman, FMaN – ugyanis lehetővé teszik, hogy minél több stílusban brillírozzon.

Nézd meg a “Vigasztal” klipjét!

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Január 17-én jelent meg Pély Barna legújabb nagy lemeze, mely anyag mintegy összefoglalja Barna 25 éves pályafutását, jónéhány új dallal téve teljessé a zenész páratlan életművét...
2026. 01. 26.
2026 februárjában tölti be századik életévét Kurtág György, aki Ligeti György és Eötvös Péter mellett a legjelentősebb kortárs magyar komponistaként vonult be a zenetörténetbe.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink