Tigrics : Vesztes

2007. 07. 16.
Bereznyei Róbert, alias Tigrics  műhelyében ismét összegyűlt egy nagy csokorra való pszichedelikus zenemű. Szerencsére az évek multával nem veszített kísérletező kedvéből a művész úr, sőt ha lehet, még elszántabban zúzza össze a ritmusokat, és terelgeti velük különböző, de egyformán meghökkentő hangulatokba a hallgatót. A Wesztesről elmondható mindaz, ami a korábbi lemezekre, a 2002-es Compact Discóra vagy a 2003-as Drapdapra is érvényes volt – ebből sem lett popzene! Kísérleti és glitch electronica, IDM, helyenként ambient és field recording – szóval csupa fantasztikum.

Már a nyitó Felkel és gonosz című darab első dallamfoszlányai egy borultabb Jean-Pierre Jeunet-filmbe repítik az arra fogékonyakat, és a vízió később sem gyengül. A Wintermute már sokkal sötétebb, bizonytalanabb alkotás, hihetetlen mennyire hallucinogén. Az ötös szám, a Kandúr főleg ritmikájával bűvöl, dobnak igen ritkán van ilyen hangszíne, mindemellett nagyon jól szól (igaz ez az egész lemezre, de itt tűnik fel először). A legjobban talán a Delfinalattjáró sikerült: semmi harsányság, maximális komplexitás. A lemez második felére három egyenként tíz percnél hosszabb darab jutott. A tatai kertészeti egyetem indulója, a Slam és az Ellenállás egyaránt az ambient, a field recording (természeti környezetben való hangrögzítés, térhangfelvétel) és a zaj vegyületei. Ez a szerkesztés felerősíti a kontrasztot az album első és második fele között, olyan mintha két különálló lemezt kapnánk egy CD-n. A lemez erősen limitált kiadványként, összesen 300 példányban jelent meg CD-R formátumban, Tigrics saját grafikájával a korongon, de a művész volt olyan előzékeny, hogy a weboldalára feltett még négy bónuszszámot is azoknak, akik nem érnék be ezzel a tizenkettővel.
MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink