Tíz év után visszatér a Machine Mouse

2025. 03. 13.

Az 1991-ben alakult rockbanda olyan időtálló dalokkal ajándékozta meg a hazai zenehallgatókat, mint „A játékos”, „Az ajtó nyitva áll”, az „Ébredés”, az „Álomgyár”, vagy éppen az a „Fenn a csúcson”, ami 2007-ben 21 héten át szerepelt a Mahasz Rádiós Top 40 listáján.

Tagadhatatlan, hogy a Machine Mouse megannyi tagcserén esett át az évek folyamán, majd 2014-ben Ficzkó András is elhagyta a formációt. Április tizenkettedikén azonban, - 30 évvel az első albumuk megjelenése után -, visszatérnek a srácok (Ficzkó András – ének, Ragadics Csaba – dob, Rubé Norbert – basszusgitár, Vilmányi Gábor – gitár), és a Sex Action társaságában a Dürer Kertben játszanak.   

„Rubé Norbival mindvégig tartottam a kapcsolatot, az ő sugallata volt az újraalakulás. Ragával mindent tisztáztunk magunk között, majd Vilmányi Gábor is megérkezett hozzánk, akivel Norbi és Raga korábban dolgoztak már közösen. Brutálisan élvezzük, hogy együtt zenélhetünk. Mindenki éli a saját életét, de ez a közös ügyünk most nagyon fontos mindannyiunk számára. Egy biztos, a kémia kegyetlenül megvan a próbákon.” – kezdte Ficzkó András, a zenekar énekese.

A produkció tizennégy dallal készül az áprilisban megrendezésre kerülő koncertre. Amíg korábban valami visszahúzta őket, most sokkal lazábban, könnyedebben alkotnak együtt. „Új köntösbe öltöztettük a régi dalainkat, amelyek között nincs b-oldalas, töltelék track, az összes nagyon erős lesz. Beletesszük a legjobb tudásunkat ebbe az egészbe, most érzem azt, hogy igazán egyediek lettünk. Sokkal keményebb hangzásban gondolunk, mint annak idején.” – tette hozzá még a frontember annak kapcsán, hogy mire számíthat a közönség a Dürer Kertes bulin.     

Az estét a Machine Mouse nyitja, őket követi a színpadon a dirty rockot képviselő, eredeti felállással bizonyító Sex Action (például Ganxsta Zolival a dobok mögött).  

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 03. 09.
Március 31-én 18 + 1 kategóriában adják át a magyar zenei élet legfőbb szakmai elismerését, a Fonogram - Magyar Zenei Díjat.
2026. 02. 26.
Az Anna and the Barbies 2026-ban merőben új zenei irányba fordul: egy letisztultabb, akusztikus világba kalauzolják hallgatóikat.
2026. 02. 26.
A hazai rendezvénypiacon ritka – a popszakmában szinte példa nélküli –, hogy egy teljes egészében magyar, független produkció önerőből lépjen ki a nemzetközi arénaszíntérre.
2026. 02. 25.
A hazai R&B és Soul egyik legkövetkezetesebb hangja egy díjnyertes alkotóval együtt készítette el a legújabb dalát.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink