Több tízezren élvezték a zenét a Budapest Music Expón

2018. 10. 08.

Véget ért tegnap kora este a 13. Budapest Music Expo. A Hungexpo G és F csarnokában három napon keresztül szólt a zene. Rengetegen érkeztek a rendezvényre azért, hogy kipróbálhassanak hangszereket, megnézzenek bemutatókat és rész vegyenek szakmai előadásokon. A Budapest Music Expóra több tízezer ezer ember látogatott ki.

A három nap alatt nyitástól zárásig szóltak a gitárok, a dobok, a zongorák és egyéb hangszerek, kütyük. A rendezvény ideje alatt közel háromszáz hangszerbemutató és koncert zajlott.
A Budapest Music Expón zárult az Öröm a Zene országos tehetségkutató döntője. A versenyt a Fangler's nyerte, így a zenekar a Hangszeresek Országos Szövetsége (Hanosz) jóvoltából 1 millió forint értékű hangtechnikai felszereléssel, a Hangfoglaló Program felajánlásának köszönhetően pedig 2 milliót érő egyedi pályázattal gazdagodott. Mellettük három együttes kimagasló tehetségét ismerte el a zsűri különdíjjal, ők a Nene, a Ruby Harlem és a Carson Coma.

A Hanosz idén is kiosztotta az Öröm a Zene Díjat 12 kategóriában. Ezzel a hangszeres-élőzene népszerűsítése iránti elkötelezett személyeket kívánta elismerni. Az év zenésze Köteles Leander, az év helyszíne az Analog Music Hall, az év zenepedagógusa díjat idén nem egy tanár, hanem egy intézmény, a Kőbányai Zenei Stúdió kapta. Az év felfedezettjei Berkes Olivér és Závodi Marcell, az év hangmérnöke Mohai György, az év hangtechnikusa Bácskay Gábor, az év fény- és látványtechnikusa Magony Zoltán, az év hangszerjavítója Medgyesi Tibor, az év zenei újságírója Hegedűs István, az év különdíjasa Jantyik Zsolt, a Budapest Music Expo különdíjas terméke a Pearl MinicPro Dobmodul és Pearl E-merge elektromos dob lett.

A Budapest Music Expóra idén is több tízezer zeneszerető ember látogatott ki.
- A 13. expó számomra jelenleg a legkedvesebb az összes eddigi közül, mivel az idei évben számtalan olyan jelentős történést sikerült megvalósítanunk, amit ezelőtt még senki sem csinált Magyarországon – mondta Andrásik Remo főszervező. - Ilyen például a Magyar Gitárosok Fala, amivel tiszteleghettünk számos ma élő és alkotó gitáros előtt, vagy az oktatási szekció, amely páratlan összefogással jött létre. De említhetném a 93 szakmai programot is.

Az expót idén 13. alkalommal rendezték meg, és a szervezők szeretnék jövőre is tető alá hozni.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink