Új cigány hangok - Vojasa bemutatkozik

2012. 03. 01.

Beszélgettünk az együttes menedzserével a csak nálunk megjelenő maxi kapcsán.

Dalok.hu: Vojasa igazi supergroup. Honnan jönnek a zenészei, ki mit csinált ezelőtt?
Marina Pommier: A zenekar tagjainak többsége autentikus cigány családból származik, ahol a zene gyerekkoruk meghatározó része volt. Gusztika és Jocó testvérek, így zenei alapjaik hasonlóak, bár egyre nyitottabbak többek közt a balkáni stílusok irányába is. Jocó énekel és gitározik, a Romano Drom zenekar egyik frontembere, Gusztika énekel, hegedűn, tamburán és mandolinon játszik, tagja volt a Khamoro és Kaly Jag együtteseknek. Csika, a kannásunk budapesti lovári családból jött, de e mellett a magyarországi muzsikus zenében is otthon van, egyébként pedig kiváló táncos. Játszott az Ando Drom-ban, a Romano Dromban, illetve a Romengi Zor zenekarokban. Balogh Guszti énekel és gitáron játszik, őt a Nomada, Fabula Rasa vagy az East Gipsy Band zenekarokból ismerhetjük, állandó vendége a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band-nek, játszott a kortárs flamenco táncos, Maria Serrano produkciójában illetve a roma-fekete fúziós nagyszínpadi projektben a Fire and Fire-ben. Bordás Peti, a basszusgitáros-bőgősünk romungro családból származik, modern, színes zenei attitűddel érkezett, pályája során kipróbálta magát a rock, a metál, trip-hop és jazz műfajok mellett az autentikus cigány népzenében is. Tagja volt a Carbon Cage és az Esclin Syndo-nak. Ütőhangszeresünk, Mogyoró Kornél nem cigány származású, olyan zenészekkel játszott, mint Presser Gábor, Gerendás Péter vagy a Tátrai Band. Több színházi produkció részese, a Vojasa mellett olyan formációk tagja, mint az Azuma Clan vagy a MoNaMo.

Dalok.hu: Miért volt szükségetek erre a zenekarra? Hiszen a tagjai hasonló zenét játszottak, játszanak sikeres formációkban.
Marina Pommier: A Vojasa név jelentése: kedvvel. Ez sokat elárul a zenekarról. Ez egy baráti, családi közösség is, melyben igazi ÖRÖMZENE bontakozik ki. A közös együtt zenélés élménye hozta össze a tagokat egy alkalmi koncerten, amikor is azt érezték, hogy ezt hiba lenne nem folytatni. Ebben a közös projektben általános értelemben vett zenekarvezető nincs, így mindenkinek lehetősége van kibontakozni, megvalósítani önmagát, nincsenek korlátok. Mindenre nyitottak, így létezik egy akusztikus, hagyományosabb hangzású, és egy kicsit rock-os, populárisabb verziója is a műsornak. Egyetlen cél, a közös produktum, mellyel örömet akarnak okozni a közönségnek.

Dalok.hu: Miben szeretnétek újítani, miben a hagyományhoz hűnek maradni?
Marina Pommier: A hagyomány valamilyen szintű megtartása elkerülhetetlen, hiszen ezt otthonról hozzák. Így tehát a zenekar ebből a gazdag cigányzenei kultúrából táplálkozik. Felhasznál persze mai, modern stílusjegyeket, saját szerzeményeikben a tradicionális folk elemek mellett punk-rock, tangó vagy a funky stílusjegyek is érezhetőek. Mindenképpen újítást jelent, hogy a dalok témái már nem csupán a hagyományos, régi, egyszerű „cigányéletet” mutatják be, hanem mindennapi életünk pillanataiból is merítenek, nagyobb hangsúlyt fektetnek az érzelmekre. Újítás továbbá, hogy több neves előadóval szeretnének a jövőben együtt dolgozni, de ez még titok  annyit elárulhatok, példaként, hogy a Dhoad Gypsies of Rajasthan nevű indiai zenekarral közös koncertjük, melyet a francia Tours városában mutattunk be, igazi kuriózum volt!

Dalok.hu: Hol lépett fel eddig a zenekar, milyen a közönség visszajelzése?
Marina Pommier: Első, bemutatkozó koncertjük Franciaországban volt, a Festival des Vieilles Charrues –on, majd a Sziget Roma Sátor-ban bizonyítottak. Tavaly több sikeres koncertet adtak Svájcban és Franciaországban, pl.: a Kumpania Festival-on. Legutóbb az A38 állóhajón a !DelaDap előzenekaraként játszottak, melyről meglehetősen elismerő kritika jelent meg. A visszajelzések egyértelműen pozitívak, ennek is köszönhetően, jelenleg az első nagylemez kiadásáról folynak tárgyalások. A „közösségi oldalon” létrehozott profiljuk látogatottsága pedig napról-napra növekszik!

Dalok.hu: Mik a tervek?
Marina Pommier: 2012-ben elkészül a Vojasa első nagylemeze, hogy pontosan melyik kiadó gondozásában, az még egyelőre nem publikus. A nyári koncertek szervezési fázisban vannak, de már egészen biztosan láthatja a zenekart a közönség több francia városban is (Párizs, Nancy, Dijon) illetve Hollandiába, Belgiumba és Svájcba, illetve Románia egyes részeire is ellátogatnak. Magyarországon ismét játszanak majd a Sziget Fesztiválon, Siófokon és több vidéki városban is.(Ezekről az eseményekről a zenekar oldalain folyamatosan lehet tájékozódni.)
Cél, hogy minél szélesebb körben megismerjék a zenekart, szeretnénk azt sugallni, hogy a zenében nincsenek korlátok, örömet szeretnénk okozni, és bebizonyítani, hogy az emberek és kultúrák közötti különbségek nem negatív tulajdonságok, hanem építő, közös értékek.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink