Új jogdíj a több mint 50 éve a pályán levő zenészeknek

2016. 01. 15.

A jogdíjban elsőként az 1963-64-ben készített hangfelvételek muzsikusai részesülhetnek. Olyan legendás előadóművészek lehetnek érintettek, mint például Aradszky László, a Bergendy együttes, Harangozó Teri, az Illés együttes, Koncz Zsuzsa, Koós János, Kovács Kati, Máté Péter vagy Melis György.

A szerzői jogi törvény szerint a felvételek védelmi ideje – felfutó rendszerben – 50-ről 70 évre nő, ezzel egyidejűleg a zenészek kiegészítő díjazásra válnak jogosulttá. Kiegészítő díjazásban most azok részesülnek, akiknek 1963-ban vagy 1964-ben készített hangfelvételét kiadójuk tavaly értékesítette, ha a felvétel elkészítéséért a zenész csak egyszeri díjazást kapott, jellemzően annak készítésekor.
Olyan generációkon átívelő, legendás slágerek tavalyi forgalmazása után merül fel ez a jogdíj, mint például Szécsi Pál „Én édes Katinkám”, Koncz Zsuzsa „Chapel of Love”, Németh Lehel „Melodie d’amour”, vagy a Záray-Vámosi énekes páros „Ne hagyd el soha azt, ki téged szívből imád” című felvétele.

A tavalyi év forgalma alapján megállapított jogdíjat a kiadók várhatóan az év második felében fizetik meg első alkalommal az EJI-nek, amely a jogdíj beszedésén túl, a kiadói elszámolások ellenőrzéséről és a kifizetésekről is gondoskodik.

Újdonság, hogy azok a zenészek, akiknek felvételeit a kiadó már nem értékesíti, egyoldalúan felmondhatják szerződésüket a kiadóval, és a továbbiakban már maguk értékesíthetik korábbi dalaikat. Ez a „use-it-or-lose-it”, azaz „használd vagy elveszíted” szabály felvételek százait is érintheti a hatvanas évek első feléből. Az érintett zenészeknek az EJI ingyenes jogsegélyszolgálattal nyújt segítséget.

Az EJI új díjszabása az igazságügyi miniszter jóváhagyását követően az év végén jelent meg. A hangfelvételek úgynevezett kiegészítő díjazásának bevezetéséről az Európai Unió 2011-ben döntött, amelyet Magyarország 2014-ben ültetett át a hazai szerzői jogi törvénybe.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink