Új nemzetközi pályázatok az NKA-nál!

2019. 10. 28.

Összesen 115 millió forintra írt ki pályázatot az NKA Hangfoglaló Program Kollégiuma a Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogram keretében. 

Hatodik alkalommal írt ki pályázatot az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma külföldi – amibe a határon túli területek ezúttal sem értendők bele – koncertek, turnék és az ezekhez kapcsolódó promóció megvalósítására. Az elsősorban Európába, Észak-Amerikába és Ázsiába irányuló, 2020-ban megvalósuló produkciókra ebben az évben is 100 millió forint áll rendelkezésre, amelyből fellépésenként minimum 100 ezer, maximum pedig 450 ezer forint támogatás igényelhető.
– Ismét fontos szempont, hogy nem szeretnénk és nem is tudunk külföldi fellépéseket 100%-ban támogatni, tehát elsősorban olyan pályázatokat várunk, ahol a meghívó fél, vagy maga a nemzetközi piacra belépni akaró produkció is részt tud vállalni a koncert költségeiből – mondta el Bajnai Zsolt, az NKA Hangfoglaló Program Kollégiumának vezetője.

A korábbi évek tapasztalatai alapján az is komolyan eshet majd a latba a döntésnél, hogy az adott formáció mennyire tudatosan gondolkodik, tervez és építkezik a nemzetközi fellépései során. Ugyanis azt szeretnénk, hogy az általunk adott támogatással egy hosszabb távú, akár már piaci alapon is működő külföldi piaci jelenlétet teremtsen magának az adott zenekar vagy énekes.
Ugyancsak a Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogram részeként jelent meg két, a jövő évi nemzetközi showcase fesztiválokon való részvételt segítő pályázat. A már gyakorló, nemzetköz tapasztalatokkal rendelkező menedzserek ezúttal is három könnyűzenei vásárra történő utazáshoz kérhetnek támogatást, fejenként maximum 450 ezer forint értékben. Illetve ismét közzétette a Hangfoglaló Program Kollégiuma a nemzetközi tapasztalatokkal még nem rendelkező, de a téma iránt érdeklődő, „leendő” menedzsereknek szóló pályázatát, amiben három, a HOTS exportiroda által megjelölt showcase fesztiválon vehetnek részt a jelentkezők.

Mindhárom pályázat beadási határideje 2019. november 25-e éjfél, ami egyben azt is jelentheti, hogy a Kollégium még ebben az évben dönthet, így az eredmények a jövő év elejére várhatóak.

Forrás: Hangfoglalo.hu

 

 

 

 

 

 

 

 
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Január 17-én jelent meg Pély Barna legújabb nagy lemeze, mely anyag mintegy összefoglalja Barna 25 éves pályafutását, jónéhány új dallal téve teljessé a zenész páratlan életművét...
2026. 01. 26.
2026 februárjában tölti be századik életévét Kurtág György, aki Ligeti György és Eötvös Péter mellett a legjelentősebb kortárs magyar komponistaként vonult be a zenetörténetbe.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink