Új NKA pályázatok!

2016. 05. 06.

Az NKA Bizottsága az idei évre 132 millió forintot biztosított a Könnyűzene Kollégiumának. (Fontos, hogy ez az összeg még nem tartalmazza az Artisjus által beszedett és átutalt üres hanghordozói díjak 25 %-át, amely tavaly lényegesen magasabb összegű volt, mint ez a mostani pályázati keret. Erre a forrás jóváírására várhatóan júniusban kerül sor, így a pályázati kiírások ezzel kapcsolatban nyár végén-ősszel várhatók.) 

A témák:

1. Alkotói támogatás többéves szakmai múlttal rendelkező, elismert magyar zeneszerzők és szövegírók számára új, könnyűzenei művek megalkotására.
A pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött zeneszerzők és zeneművek szövegírói, mint magánszemélyek. Társszerzők pályázatukat csak egyénileg nyújthatják be.
2. Külföldi vendégszereplések magyarországi könnyűzenei előadók és együttesek részére nyilvános koncerten, magyarlakta területen, túlnyomóan magyar anyanyelvű közönség számára.
Magyarországi könnyűzenei művészek (a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek) és együttesek, egyéni vállalkozók, valamint jogi személyek, nem önálló jogi személy esetén, annak fenntartója.
3. Tematikus könnyűzenei koncert/koncertsorozat megvalósításának támogatása a magyarországi oktatási intézményekben tanuló diákok zenei nevelésének elősegítése a zene/a hangszeres zene iránti nyitottság és a koncertlátogató közönség növelése céljából.
Pályázók köre: A zenei ismeretterjesztés területén többéves gyakorlattal rendelkező előadóművészeti együttesek, hangversenyszervezők, oktatási intézmények (nem önálló jogi személy esetén, annak fenntartója), továbbá a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, és egyéni vállalkozók.
4. Nemzetközi könnyűzenei szerzői/előadóművészeti szervezetekben való jelenlét támogatása, a 2016/2017. évre fizetendő tagdíjhoz való hozzájárulás.
Pályázók köre: Könnyűzenei szerzők és/vagy előadóművészek szakmai, egzisztenciális, jogi érdekeit képviselő, hazai viszonylatban országosan reprezentatívnak minősülő egyesületek, amelyek legalább két éve teljes jogú tagjai a könnyűzenei szerzők és/vagy előadóművészek szakmai, egzisztenciális, jogi érdekeit képviselő nemzetközi, európai vagy világszervezetnek.
5. Külföldi könnyűzenei előadók és együttesek felléptetése kizárólag vendégszereplőként, hazai művészekkel és együttesekkel közös előadásokon, magyarországi helyszíneken.
Pályázók köre: Magyarországi könnyűzenei koncertet rendező, a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, valamint jogi személyek (nem önálló jogi személy esetén, annak fenntartója), és egyéni vállalkozók.
6. Magyarországi könnyűzenei koncertek, produkciók megvalósítása.
Pályázók köre: A koncertet/koncerteket megrendező, a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, valamint jogi személyek (nem önálló jogi személy esetében annak fenntartója), és egyéni vállalkozók.
7. Könnyűzenei hang- és képanyagok készítésének, terjesztésének elősegítése. Pályázók köre: a hang- és képfelvételeket készítő, a kiadványokat megjelentető, a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek és jogi személyek, valamint egyéni vállalkozók.
8. Hazai könnyűzenei szerzői/előadóművészeti civil szervezetek által alapított művészeti díjakhoz való hozzájárulás a kiemelkedő szerzői/előadóművészi vagy zenepedagógiai életutat felmutató művészek számára.
Pályázók köre: Civil szervezetek (egyesületek, alapítványok), amelyek legalább évente, és az elmúlt két évben minimum egy alkalommal, vagy a szervezet belső szabályai szerint legalább két éve rendszeres anyagi elismerésben részesítettek kiemelkedő szerzőket, előadóművészeket, zenepedagógiai életutat felmutató művészeket.

A pályázatok részleteit itt tekintheted meg.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink