Új Sexepil lemez!

2015. 03. 17.

Január 16-án, Budapesten, az A38 Hajón lépett hosszú évek után újra színpadra a legendás Sexepil zenekar, mely 19 év után új, angol nyelvű lemezzel rukkolt elő! Nemi s akármilyennel! A zenekar, melyet rendszeresen játszott a Music Television, mely a Nirvana producerének stúdiójában dolgozott a kilencvenes években, a zenekar, mely turnézott Björkkel és számos koncertet adott Amerikában is, most régi, de mégis új felállásban tért vissza, nem kis sikerrel az A 38 hajón, Pécsett és Veszprémben. Elkészült a zenekar új klipje is, ami megtekinthető oldalunkon.

"A Your Scream Is Music” című legújabb lemezük  annyiban hasonlít az összes többi Sexepil albumhoz, hogy ez is egy fajta doomsday popzene, pre-apokaliptikus örömtánc. A szövegek nyilván mindenkinek mást jelentenek majd, sokszor én is azt érzem, mondjuk próbán, hogy teljesen más jelentést hordoz egy-egy szöveg ma, mint akkor, amikor egy-két éve megszületett. Ez lehet, hogy jó jel, nem tudom. De a lényeg itt a zene, ami tele van visszautalással. Szinte mindenki felidéződik itt, nyilván a majdnem felismerhetetlenségig elsexepilesítve. Erről lehetne majd egy vetélkedőt rendezni." - meséli a zenekar dobos-énekese Vangel Tibor.

Az összes dal a Sexepil közös munkája, kivéve a Clinger című szám, mely Vangel Tibor szerzeménye, illetve az Eye Of The Lens, mely feldolgozás, a nyolcvanas évek egyik angol kultuszzenekara, a Comsat Angels dala. A felvételek a budapesti Pannonia stúdióban és a Wales-ben élő Vangel cardiffi házi stúdiójában készültek.  A dalokat az ismert hazai hangmérnök-producer, Schram Dávid keverte és a Sexepillel együtt ő végezte a lemez produkciós munkálatait is. A maszterelés egy igazi nemzetközi híresség, a korábban a Queens Of The Stone Age, Sheryl Crow-val, Tom Waitsszel, a Matchbox Twenty-vel, vagy a Coen-fivérek „Ó, testvér, merre visz az utad” című filmjének zenéjén dolgozó Los Angeles-i Gavin Lurssen nevéhez fűződik.

Legközelebb élőben Szegeden, március 27- n, a JATE Klubban, valamint március 28- n, Debrecenben, a Roncsbárban találkozhatunk a kitűnő zenészekkel és zenekarral, a SMRGL és Szalai Anesz társaságában.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink