Új zenék a Dalok.hu-n: Nagy Emma Quintet - Low Frequency Oscillator

2020. 10. 21.

Fiatal, de már díjnyertes jazz-muzsikusok új albumát mutatjuk be. Élőben október 27-én láthatod őket az Opus Jazz Clubban. "Emma hangja olyan, mintha egy ártatlan, félénk kislány próbálgatná szárnyait, aki egyben vérprofi, rutinos, érzéki énekesnő.”

Kontrasztok és disszonancia, improvizáció és sokszínűség, öröm és spleen, kortárs életérzés és groteszk, nyers fogalmazásmód, amely mögül átsejlik valamiféle álomszerű báj. Ennyi ellentét egy organikusan alakuló zenéről árulkodik, amelyben kidolgozott formák és spontán pillanatok váltják egymást a meglepetés erejével. A 2018-ban alakult Nagy Emma Quintet lendületéről és alkotókedvéről árulkodik, hogy már az alapítás évében elnyerték a II. Belvárosi Jazzverseny fődíját, és még abban az évben elkészítettek egy négy számból álló EP-t, 2019 elején pedig a nemzetközi zsűri szavazatai alapján megnyerték a Müpa Jazz Showcase szakmai díját. Első lemezük, a saját szerzeményeket tartalmazó Set to Face is ebben az évben jelent meg. „Az albumot hallgatva kiderül, hogy a kvintett nem hagyja magát megkötni, nem feszülnek rá semmire; szabadon értelmezett ritmikák, lebegő akkordmenetek útján alakítják a kis világukat. Emma hangja olyan, mintha egy ártatlan, félénk kislány próbálgatná szárnyait, aki egyben vérprofi, rutinos, érzéki énekesnő.” – írta a lemezről Bereczki Bálint, a JazzMa szerzője.


Második nagylemezük, a 2020 nyarán rögzített LFO (Low Frequency Oscillator) egy letisztult zenei világot mutat be, melyben egyszerre érződik a huszadik századi jazzéneklés hagyománya, és napjaink zenei világa. Balladák, erőteljes lüktetések, váltakozó metrumok, és harsány szólók, amelyek azt sugallják: tulajdonképpen minden ellentmondás természetes. 

Forrás: BMC.hu

Az albumot ITT tudod letölteni. A lemezbemutató koncertre az Opus Jazz Clubban kerül sor október 27-én.
Fotó: Scholtz Kristóf


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 08. 09.
Majka és Beton.Hofi hangolja rá az egyetemistákat az évkezdésre Budapest legnagyobb hallgatói fesztiválján, a város szívében, több mint 9.000 m²-en, mely eseményre...
2025. 08. 07.
"Gábort nem kell bemutatni a hazai jazzbarátoknak. A magyar jazz szcéna igazán aktív szereplője, aki nem ontja a lemezeket, de minden korongja figyelemreméltó, kiérlelt alkotás, amire érdemes odafigyelni." Jazz.hu
2025. 08. 06.
Az igényelhető támogatási összeg egységesen 4 millió forint, amit a nyertes pályázók hang- és képfelvételek készítésére, koncertezésre, turnézásra, valamint ezek kommunikációjára fordíthatnak. Benyújtási határidő: 2025. szeptember 3.
2025. 08. 06.
Egy kulturálisan sokszínű, vibráló nagyváros vár minket szerdától a Hajógyári-szigeten, ahol a legszembetűnőbb változás az lesz idén, hogy olyan negyedeket alakítottak ki...
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink