Újabb pályázatokat írt ki a Halmos Béla Program!

2018. 08. 06.

Összesen öt témakörben hirdetett pályázatot a napokban a Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégiuma. Sokféle területet, szerteágazó érdeklődési köröket támogatnak ezúttal is. Mind az öt pályázat benyújtási határideje augusztus 24., éjfél.

 

Magyar művészek, együttesek külföldi szereplésére pályázhatnak mind az előadók és képviselőik, mind a külföldi koncerthelyszínek. Erre összesen 5.000.000 forintos keret áll rendelkezésre.

Összesen 15.000.000 millió forint áll rendelkezésre arra, hogy a Kollégium népzenei táncegyüttesek zenei aláfestését támogassa – ebbe beletartozik az, hogy rögzítsenek hangfelvételt, de az is, hogy bemutatók során az élő zenét szolgáltató zenekarokat kifizessék.

10.000.000 forintos keretből támogatja a Program a különféle népzenei konferenciák megvalósítását. Az igénybe vehető összeg 3.000.000 Ft, amire azonban magányszemélyek nem pályázhatnak.

Oktatásra, szakmai képzésre, továbbképzésre és tanulmányútra 1.500.000 Ft igényelhető az összesen 25.000.000 forintos keretösszegből.

Végül pedig különféle népzenei tartalmak létrehozására, illetve azok médiában történő hirdetésére, promótálására összesen 30.000.000 Ft értékben lehet pályázni.

A részleteket, adatlapokat, stb. ide kattintva találjátok.

Forrás: Halmosbelaprogram.hu
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink