Újabb poptörténeti emlékpontot avat a Hangfoglaló Program

2018. 05. 07.

Az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja az egykori Budai Ifjúsági Park területén, a Várkert Bazárban avatta első poptörténeti emlékpontját, 2015-ben. Ezt számos más, a magyar könnyűzene ikonikus koncerthelyszínei előtt tisztelgő emléktábla követte, nemcsak Budapesten, hanem Debrecenben, Pécsett és Szombathelyen is. 2017 nyarán két soproni ponttal is gazdagodott a poptörténeti emlékhelyek hálózata, melyeket szeptemberben ismét egy budapesti helyszín, az egykor a Centrál Kávéház pincéjében működő Eötvös Klub, vagy más néven „Hordó” követett.

A legújabb, szám szerint tizenötödik emléktábla a Kispesti Munkásotthon falai között zajlott meghatározó koncertnek állít emléket. A KMO Teleki utcai épülete 1923 óta várja vendégeit kulturális programjaival, melyek minden korszakban követték a művelődési igényeket. Az 1960-as években rendszeresen fellépett az Ossian Brigade, a Ferm és a Sámson, később zenélt a színpadon a Color, az Orion, a Gemini és a Metro. Innen indult Horváth „Charlie” pályája is. Az 1980-as években tehetségkutató működött itt, valamint megrendezték az első Országos Breaktalálkozót.

A rendezők minden érdeklődőt szeretettel várnak 2018. május 9-én (szerdán) 18 órától a Kispesti Munkásotthon Művelődési Házba (1191 Budapest, Teleki utca 50.), ahol a táblaavató mellett a KMO születésnapi fotókiállítását – mely az intézmény elmúlt öt évének emblematikus eseményeit mutatja be – is megtekinthetik a látogatók.

Forrás: Hangfoglalo.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink