Ünnepeljünk együtt a New Level Empire-rel!

2017. 02. 07.

Van oka az ünneplésre a New Level Empire-nek: a 2013 óta minőségi dance-pop számokat szolgáltató együttes "Valahol"című dala a legtöbbet játszott magyar szám lett 2016-ban! Az együttes hasonló sikereket vár 2017-től is, amelyet új lendülettel és tervekkel indít.

A New Level Empire 2013-as alakulása óta a hazai rádiók játszási listáinak éllovasa. Olyan slágereket köszönhetünk a formációnak, mint a „The Last One”, a „Son of the Sun”, a „Valahol” vagy épp a „Szerteszét”.  Az együttes 2016-os slágere, a „Valahol” a MAHASZ tavalyi rádiós TOP 100 listáján az előkelő nyolcadik helyet foglalja el, amely egyben az első magyar nyelvű helyezés is – ezzel a New Level Empire büszkén mondhatja el, hogy a slágere a tavalyi év legtöbbet játszott hazai száma volt.  „A „Valahol” volt az első magyar nyelvű dalunk, így különösen sokat jelent ez az eredmény.” – mondta Zola, az együttes frontembere. A banda jelenlegi, „Szerteszét” című száma is hónapok óta a playlistek kedvence.

2017-et már a stúdiókban indította a New Level Empire, tavasszal pedig teljesen megújulva, felfrissülve, vadonatúj slágerekkel és élő produkciókkal tér vissza a zenekar. Mi már nagyon várjuk a márciust, reméljük, Ti is!

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 16.
Mysongs.ai néven elindult az első magyar, kizárólag mesterséges intelligencia által generált zenéket kínáló streaming platform. Az oldal számos funkcióval rendelkezik, köztük zene generálása, feltöltése, hallgatása...
2025. 11. 13.
DJ Bootsie, a magyar elektronika és hiphop úttörője a világon először ültette át Bartók Béla legismertebb műveit samplerre, dobgépre és lemezjátszóra. A neves angol BBE kiadó által megjelenített album a Dalok.hu-n is elérhető!
2025. 11. 05.
Nincs kérdés: nincs veszélyben a fesztivál 2026-os megrendezése, így a Szigetre  számítók tízezreinek öröme is megalapozásra került.
2025. 11. 04.
A 2021-ben elindult Nagyúr zenekart Pálinkás Tamás és Bokros Csaba alapították, akik korábban Az Isten Háta Mögött révén tettek szert hírnévre. A napokban a Dalok.hu terjesztésében jelent meg az új lemezük.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink