USA után Japánt is megjárta a Run Over Dogs

2017. 12. 18.

Március 15-én lett 5 éves az ország egyik leghitelesebb és színvonalasabb desert rock zenekara, a Run Over Dogs. Az eddig sem tétlen együttes azonban nagyon belehúzott azóta.
Június végén adták közre Böröte Tamás (szinte) kizárólagos munkájával készült animációs klippet, mely a Horror-Struck-hoz készült.

 

Ezt követően megjárták a VOLT Nagyszínpadot, ahol egy lehengerlő vizuális anyaggal kiegészített fellépés után, egy lazább nyári szezon következett. Érthető is, hiszen ősszel két turné is vár rájuk, egy a Grand Mexican Warlockkal, egy pedig Japánban.
Most visszatértek, és adnak egy utolsó hazai koncertet 2017-ben!

A Run Over Dogs lemezeit itt tudod letölteni.

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink