Vad Fruttik és Caramel a Top10-ben!

2010. 10. 08.
Az 1996 őszén alakult Vad Fruttik zenekar a grunge-os, Nirvanás, illetve vidám rockos kezdetek után kristályosította ki sajátos stílusát, amely a rock mellett jazz, tánczene, szintipop, lounge és latin zene elegye. Lágy, improvizatív dallamok és energikus zene keveréke, de sokat kísérleteznek a szívszaggató elektronikus háttérrel, breakbeat, drumandbass és techno ritmusokkal is.

2010-ben megjelent Lehetek én is című albumukról két dal is szerepel e héten a MAHASZ Single Top10 listáján: Boroskóla című számuk a hetedik, Lehunyom a szemem című daluk pedig a kilencedik.


2003-ban indult el a Megasztár produkció, amely milliókat szegezett a tévé. képernyők elé. A második szériában tűnt fel Molnár Ferenc Caramel, aki már az elődöntő során felejthetetlen produkciót mutatott be, így bekerült az ország legjobb tizenkét hangja közé. Három hónapon keresztül olyan zenei élményt adott a nézőknek, amelyek méltán tették őt a sorozat végén megasztárrá. A Megasztárban hallott daloknak is köszönheti széles rajongótáborát, hiszen egyaránt hallgatja őt a fiatalabb és az idősebb korosztály. Sikerének másik oka Caramel közvetlensége, őszintesége és dalainak tisztasága.

Legújabb dala, a Lélekdonor a MAHASZ Single Top10 lista nyolcadik helyén áll.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
2026. 09. 05.
A Kada Ad Libitum új albuma egy Opus Jazz Clubban rögzített koncert felvétele. A megjelenés időpontja egybeesik a szeptember 12-i budapesti független kiadók lemezvásárral, (ILF, Magyar Zene Háza) ahol az együttes élőben is fellép.
2026. 08. 25.
... nem a gigantikus méretű tömegfesztiválok sorát erősíti, hanem sokkal inkább az intimitásra, a tartalmas találkozásokra és a magas minőségű underground kulturális élményekre fókuszál.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink