Varga Viktor klippremier - Noé

2019. 02. 28.

Egy zseniális dalon és egy rendhagyó videóklipen keresztül leshetünk be Varga Viktor érzelmeibe. A polgárpukkasztó zenész hamarosan megjelenő „Mi” című albumáról mutat be egy vadonatúj szerzeményt, amellyel Cintiával közös kapcsolatuk előtt is tiszteleg.

Közel egy év kihagyás után ismét önálló dallal jelentkezik Varga Viktor. Itt a „Noé”, amely nem csak címében utal a bibliai történetre.

„A döntés nehézségét tárgyalja ez a szerzemény, az utolsó pillanatokban, az “Özönvíz” előtt. A tehetetlenség súlya, és az érzelmi károk duettje. A dalt leginkább a szenvedés és az összetartás kettőssége jellemzi, amit a közösen megélt bajok és a szeretet fognak szorosan egybe.”- mondta Varga Viktor.

A klip egyedisége, hogy animációs formában épül a dalszövegre, így erősít rá a tartalmára. A videóklip egy éven keresztül készült, egyedi technikával.

„A vizuál során arra törekedtem, hogy megmutassam, min megy keresztül egy szerelmespár. A bárka, a számkivetettség, a hánykolódás, a remény elérhetetlensége, ezek mind-mind azt a fázist mutatják be, amikor az ember magatehetetlenül sodródik az érzelmek viharában.”- tette hozzá az énekes.

A rendező, az operatőr és a vágó egy személyben az elképesztően tehetséges Szabó Attila, vagyis ATALOGY, aki a klip utómunkáján hónapokig dolgozott.

„A koncepció rengeteg nehézséget tartalmazott a megvalósítás szempontjából, de úgy érzem, az elképzeléseim teljes mértékben megvalósultak. A legnagyobb kihívást a tákolt csónak elkészítése, illetve annak mozgatása jelentette. Viktor egy kreatív mûvész, aki minden fronton helyt áll. Remek dolog volt együtt dolgozni vele, baromi jól meg tudta valósítani az elképzeléseimet a forgatás során.”- mesélte a rendező, Szabó Attila.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink