Varga Viktor - Üljünk a stégen!

2018. 06. 22.

Űdítő, ultra könnyed dallal jelentkezik Varga Viktor; az „Üljünk a stégen!” a szezon egyik igazi sláger várományosa.

Viktor tavaly tért vissza a zenei köztudatba „Nagy utazás” című felvételével, amely egy csapásra a rádiók és a közönség kedvence lett, és közel egy éven át megingathatatlanul tartotta pozícióját a Magyar Rádiós TOP 40-es lista legjobb 20 dala között. A folyton megújuló előadó ezt követően olyan projekteken dolgozott, mint az „Álomutazó” Mesemusical betétdala (duett Radics Gigivel), illetve az idén tavasszal debütált, Dj Sterbinszkyvel közösen megálmodott „Találd meg magad” című szám.

Az énekes/dalszerző legfrissebb megjelenése, az „Üljünk a stégen!” egy ízig-vérig nyári hangulatú felvétel, amely szövegében egy elképzelt, idilli, szabad és gondtalan kapcsolat vízióját mutatja bebólogatós popba öltöztetve.

Viktor a dal megírásánál ezúttal is saját életéből merített, hiszen mindennapjainak élettere a Duna-part, ahol a történet játszódik. „Az „Üljünk a stégen!” egyszerűen egy boldog, felszabadult életérzést szeretne közvetíteni, egy elképzelt jövőképet, ami bármelyik nyári kalandból kialakulhat, ha tovább gondoljuk. A lényeg, hogy nyáron menjünk a szabadba, élvezzünk ki minden pillanatot, a természetet, a jó időt, bulizzunk, szeressük egymást, és ne csak üljünk a stégen, olykor ugorjunk is be a vízbe.” – mondta az énekes.

A hangulatos klip kiválóan visszaadja a dal laza, könnyed életérzését, és a legszínesebb módon mutatja be Viktor egy nyári napját. A videóban főhősünk egyik nagy szerelmének – a longboardozásnak – hódol, barátaival lóg és a tábortűz körül énekel a folyó partján, miközben feltűnik egy lány, aki felkelti érdeklődését…

A csattanót nem szeretnénk lelőni, nézzétek meg ti is az „Üljünk a stégen!” videóját, és engedjétek, hogy magával ragadjon a dalból áradó hibátlan nyári feeling.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink