Városi népzenészek

2007. 12. 09.
Mindig is érdekelt, miért neveznek el egy rockzenekart, amelytől hallgatósága mégiscsak azt várja, hogy "berúgja az ajtót", kétrészes női fürdőruháról. Hacsak azért nem, mert a ruhadarab éppen a Bikini-szigeteken végrehajtott hidrogénbomba-robbantás idején vált divatossá, és a szigetekről kapta a nevét.
- A névválasztással állást foglaltunk az esemény ellen, de létezik ennél prózaibb ok is: az együttes a Beatrice jogutódjaként indult, ezért olyan szót kerestünk a szótárban, amelyik B-vel kezdődik, és háromtagú, tehát jól lehet skandálni - mondja Németh Alajos, az együttes vezetője, egyben alapítója.
A Közgáz aulájában más alternatív zenekarokkal, többek között a Bizottsággal fellépő Bikini együttes a nyolcvanas évek végén már rendszeresen koncertezett, és megjelent jó néhány albuma is.
A rendszerváltás után a Bikini félig illegalitásban táncoló szövegei nem voltak már anynyira érdekesek. A csalódottság, no meg gazdasági okok miatt az együttes megszűnt, majd öt év pihenő után új tagokkal kibővülve ismét összeállt. - Hiányzott az a bizonyos fórum, ahol az ember kiáll egy dobogóra, mint a Hyde Parkban. Nekünk ez a zenélés. Ebben az időben kezdődött a "bölcs lázadás", amely aztán a Bikini védjegye lett. A népdal az etalon. Próbálunk olyan zenét szerezni, amely valamilyen közösség életformáját adja vissza, amelyben a hallgató megtalálja magát. Ha úgy tetszik, népdalokat írunk rock and roll formában - városi népzenét - mondja Németh Alajos, aki arra a kérdésre, vajon a fiatalok csak a retró jegyében buliznak-e Bikini-számokra, azt válaszolja: sok fiatal azért énekli, mert ők maguk nem tudják tisztán megfogalmazni a világról alkotott képüket, de megtalálják a Bikini-dalokban. A zenekarvezető szerint ma egy rockzenésznek esélye sincs címlapra kerülni, ha nem engedi be a bulvársajtót a konyhájába, vagy nem fotóztatja a tetoválásait. A Bikini közönsége azonban hűséges. Ezt bizonyítja, hogy az idén megjelent Őrzöm a lángot című album négy hónap alatt aranylemez lett. 

Népszabadság • Matkovich Ilona   • 2007. december 7.
MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink