Véget ért a 2009. évi Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutató

2010. 01. 15.

Hatalmas bulival ért véget a Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutató az A38 Hajón december 27-én. A közönségen egyáltalán nem látszott, hogy az ünnepi bejgli után nehezebben mozognának, Jakab Zoltán, a Bridge To Solace énekese még féltette is őket a színpad előtti nagy tolongásban. Jakab zenekara óriási hangulatú hardcore bulit adott, a színpadon és az előtt is plafonig ugráltak az emberek. Ahogy a Superbutt is látványosan meg tudta csinálni a szokásosnak mondható koreográfiáit, úgy, mint a wall of death (egymásnak rohan a nézőtér két oldala), a circle pit (körbe-körbe fut a publikum), illetve a guggolásos móka, amikor a közönségnek ebből a helyzetből kell az égig ugrani. Előttük az AWS bizonyította, hogy a 2008-as Tehetségkutatón megérdemelten jutottak olyan magasra.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az esti koncertek előtt fellépett még tíz zenekar, akik közül kettő kijutott a bécsi International Live Award elődöntőjébe. Ez a két csapat a Stiff Bastard, illetve az Aetrigan zenekar lett, ők mérhetik össze tudásukat a szlovák, szlovén, osztrák és olasz együttesekkel. Ezen kívül előbbi nyert még egy 200 ezer forintos hangszervásárlási utalványt a Fejes Hangszer jóvoltából, utóbbi pedig egy 50 ezer forintosat kapott ugyanebből. A Stiff Bastard még megnyerte a Skalar Music Hungary ajándékát, ami egy fejenként két főre szóló belépő az általuk szervezett koncertek egyikére, valamint Converse különdíjakat is kiosztottak a legjobb zenészeknek: egy-egy pár, a Tehetségkutató logos tornacipőt nyertek.

A Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutató 2009-ben is a legrangosabb ilyen jellegű eseménynek számított hazánkban. Mind a négy nap 9-10 csapat mérte össze tudását a bécsi kijutás reményében, a zsűri pedig minden este nehéz helyzetbe került. A 40 döntőbe jutott csapatot csaknem 300 jelentkező közül választotta ki az elő-zsűri, tehát a hajós fellépés ténye már maga egy óriási elismerés.

A tehetségkutató minden napja fesztiválhangulatban telt, esténként olyan sokat tapasztalt, rutinos zenekarok léptek fel, mint a Neo, a Realistic Crew, a Beat Dis, a Hangmás, a Neck Sprain, a Mangod Inc., és a fentebb már említett Bridge To Solace, illetve a Superbutt.

 

A szervezők és a zsűri is szép emlékkel búcsúzik a 2009 Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutatótól, remélhetőleg a zenekarok is kellemes élményekkel lettek gazdagabbak, találkozunk 2010-ben!

Emlékeztetőül a 2009. Évben nyertes és továbbjutott zenekarok listája: Zamek, valamint a Kóbor Angyal és a Fekete Bárányok (Nov.28.); I scream at you, és a DeViszont (Dec. 5.); Shortbus Circus és a Lifejune (Dec. 12); Stiff Bastard, Aetrigan (Dec. 27).

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 09. 05.
A Kada Ad Libitum új albuma egy Opus Jazz Clubban rögzített koncert felvétele. A megjelenés időpontja egybeesik a szeptember 12-i budapesti független kiadók lemezvásárral, (ILF, Magyar Zene Háza) ahol az együttes élőben is fellép.
2026. 08. 25.
... nem a gigantikus méretű tömegfesztiválok sorát erősíti, hanem sokkal inkább az intimitásra, a tartalmas találkozásokra és a magas minőségű underground kulturális élményekre fókuszál.
2026. 08. 25.
A BioBach kiadó gondozásában és a Dalok.hu terjesztésében 2026 nyarán megjelent EP nem csupán egy virtuóz felvétel, hanem tisztelgés a hangszer történetének egyik legfontosabb mérföldköve, Serge Koussevitzky fisz-moll nagybőgőversenye (Op. 3) előtt.
2026. 08. 24.
A "Rettenet" zenekar egy magyar alternatív metal trió, amely Koncz Mátyás korábbi egyszemélyes projektje, a Blackroam folytatásaként nőtte ki magát valódi zenekarrá.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink