Virtuális tülekedés Led Zeppelin-jegyekért

2007. 09. 18.
A várakozásnak megfelelően elképesztő tolongás indult el a november 26-ra meghirdetett Led Zeppelin jegyeire. A jelenlegi tervek szerint egyetlen alkalomra újraegyesülő legendás zenekar fellépésére még csak regisztráltatni tudják magukat a rajongók. A 125 fontos (több mint 46 ezer forint) jegyeket hétfőn sorsolják ki a jelentkezők között.
A Led Zeppelin túlélő tagjai, Robert Plant, Jimmy Page és John Paul Jones szerdán jelentették be, hogy Jason Bonham, egykori dobosuk, John 40 éves fiának társaságában koncertet adnak az O2 néven újjászületett greenwichi Millenniumi Dómban. Az együttes 19 év óta első és esetleg utolsó közös műsora a tavaly elhunyt Ahmet Ertegun, az Atlantic Records lemezvállalat alapítójának emlékét szolgálja. A Led Zeppelinen kívül többek között Pete Townshend (The Who) és Bill Wyman (Rolling Stones) is fellép a koncerten.
A Led Zeppelin-hívők abban reménykednek, hogy az együttes meggondolja magát, és egy egész, több előadásból álló come back turnéra vállalkozik, ami becslések szerint 70 millió fontot hozna a csapat konyhájára. Harvey Goldsmith, a koncert szervezőjének elmondása szerint a Led Zeppelin annyira komolyan veszi a produkciót, hogy előzetesen több napig próbálták ki, hogy egyáltalán alkalmasak-e a visszatérésre.
Mindenesetre vígasztalásul azoknak, akiknek nem jut jegy: a nagy eseménnyel egyidejűleg jelenik meg The Mothership címen a legnagyobb slágereiket tartalmazó összeállítás, a nyilvános fellépésről pedig DVD-t adnak ki. A Led Zeppelin albumai több mint 300 millió példányban keltek el, és 1995-ben nevük bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be. 

Népszabadság • R. Hahn Veronika   • 2007. szeptember 17.
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 14.
Kishegyes | 2025. június 26-29 összművészeti fesztivál Vajdaság szívében. Mottó: „A fele sem tréfa”
2025. 06. 05.
Selmeci Basstard Péter rejtőzködő zeneszerző, multihangszeres és a Nicotine Stúdió tulajdonosa, a Marlboro Man egykori tagja 2019-ben készítette elektronikus zenei szólóalbumát ElektrikFish: Transpace címmel...
2025. 06. 03.
Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol Alexéket egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével,
2025. 06. 02.
Nem feltétlenül kell a Tilos Rádió hallgatójának lenni, hogy jól essen egy nyárindító budapesti fesztivál Budapesten, szabadtéren, a Duna partján, szuper fellépőkkel.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink