Vörös István a Prognózis frontembere lesz holnapi Dalok Galopp műsorunk vendége!

2021. 02. 16.

„A jelszó: aulul semmi; a jelszó: felül semmi, a jelszó az, hogy”… holnap mindenki álljon vételre Prognózis dalokkal szántunk az éterbe, akarom mondani az internet hullám hosszán, a Civil Rádióban. Holnap délután, 15:00 és 16:00 között lesz hallható élőben Dalok Galopp műsorunk, ahol ezúttal olyan prominens vendéggel kedveskedünk hallgatóink felé, mint a Prognózis Zenekar alapító énekes – gitáros frontembere Vörös István.

Rengeteg hasznos és érdekes információ, önéletrajzi emlék mellett hallhatunk majd a műsorban a soron következő élő koncert terv részleteiről ,melynek a művész a „Dalok a PROGNÓZISTÓL napjainkig”címet adta, és a tervek, vagy inkább álmok szerint a MOM Kulturális Központban, 2021. március 20- án 19.00 órai kezdettel tartanának meg, illetve, amennyiben márciusaban mégsem lesz nyitás, így ez a fent említett esemény 2021. október 9-re lesz átrakva.

Negyven éve a színpadon. Vörös Pisti 1981. február 21-én alapította meg a Prognózis zenekart. Ezt megelőzően, katonai ideje alatt, Baján a HadiRock formációban nyúzta a húrokat és szerzőként bontogatta szárnyait. A következő 40 év eseményeiről pedig élőben hallhattok a Dalok Galoppban holnap, 15:00 –tól a Civil Rádióban, a NETEN, (civilradio.hu)!!! 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
2026. 01. 12.
A kiválasztott művészek mentorukkal szorosan együttműködve személyre szabott fejlődési utakat dolgoznak ki, fejlesztik készségeiket, és a következő szintre emelik karrierjüket.
2026. 01. 12.
A Belmondo zenekar – még ha nem is tudatosan - mindig izgalmas koncepciókban gondolkodott, alkotott.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink