WOMEX 18 – hangsúly a filmen

2018. 10. 12.

Nem(csak) Európa a világ középpontja. Idén EU-ban, de Európától jó messze tartják meg a World Music Expo-t. Grand Canaria fogadja a több mint kétezer zeneipari képviselőt, kiadókat, szervezőket, újságírókat és természetesen zenekarokat, akik estenként több helyszínen mutatják be magukat.
Távolabb Európától, de közel Afrikához és közelebb Dél-Amerikához – két kontinens, amelynek igen komoly a hozzájárulása a világzenéhez. Remélhetőleg többen jönnek el onnan az idei WOMEX-re, ami mindenképp frissességet hoz az eddig Európához kötött expóra.
A másik érdekessége az idei találkozónak a filmre tett nagyobb hangsúly. ITT kaphatunk ízelítőt az idén bemutatásra szánt alkotásokból. Nem kell világzene rajongójának lenni, hogy elvarázsoljon minket e színes világ. A három nap alatt 16 filmet láthatunk, ebből 15 új mű! A teljes programot ITT találod.
A WOMEX idén október 24 és 28 között kerül megrendezésre. Az expóra mostanában több mint 2600 delegátus látogat el 90 országból, ebből 300 zenész. 2015-ben Budapesten tartották, ez volt az első kelet-európai helyszíne a Berlinben indult kezdeményezésnek.

Itt láthatjuk a tavalyi, Katowicében zajlott rendezvény utó videóját:

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink