WOMEX – az utazó világzenei expo

2011. 10. 17.

Most először a magyaroké a Megnyitó Est szervezési joga. Sőt, elindul a Kelet-Európai Hálózati Kezdeményezés is, amelyben a Dalok.hu / Songs.hu is képviselteti magát.

UNESCO Global Alliance for Cultural Diversity szerint a Womex “a legfontosabb nemzetközi szakmai expo a világzene számára”.
Berlinből indult és járja az Európát, az idei, 17. rendezvény Koppenhágában lesz. Tavaly 2440 szakember látogatta meg, több mint 90 országból. 650 kiállító, 59 koncert 6 színpadon, konferenciák, filmvetítések – ezek a tavalyi Womex eredményei.
Idén a Hungarian HeartBeats nevű exkluzív műsor nyitja az expót, amelyen fellép többek között Szalóki Ági, Dresch Mihály, Balogh Kálmán, Lukács Miklós, a Tükrös, a Söndörgő és Both Miklós.
A műsort a magyarországi világzene fő terjesztője, a Hangvető szervezi.
Szintén az ő szervezésükben indul az Eastern European Networking Inititative, amelynek célja a régió kulturális szereplői közötti együttműködés erősítése és egységesebb kapcsolatfelvétel a világ más részeivel. A Dalok.hu angol nyelvű portálja, a Songs.hu részt vesz a megbeszélésen, a Dalok.hu / Songs.hu szerkesztője, Biljarszki Emil pedig DJ-ként zárja a Hungarian HeartBeats estét. 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink