Worldstylers! - egy izgalmas újdonság

2015. 04. 01.

Pár hete jelent meg Maszkura és Ordiman Step Bistro című maxija, pár hét múlva várható a DJ Jutasi neve által sikerre kárhozatott Budapest Burlesque új megjelenése (dalait már hallhatod a rádióműsorunkban minden reggel 9 és 10 között a 98 MHz-en), most pedig a Worldstylers nemzetközi megjelenéseket megélt projekt új kiadványát mutatjuk be.
A budapesti Savages y Suefo duó idén egy remix gyűjteménnyel és egy új maxival jelentkezik a hannoveri Agogo Records-nál, de még ezeket megelőzően saját kiadójuknál, a Mana Mana-nál is kihoznak egy albumot The Worldstylers alteregójuk alatt.

Ez a projekt két olyan dallal indult 2013-ban, amelyek hangzásban és stílusban némileg kilógtak a Savages y Suefo világából, viszont komoly érdeklődés mutatkozott irántuk több kiadó irányából. Végül a görög Timewarp-nál jelent meg a bemutatkozó „The Blues Boutique EP”, rajta két eredeti számmal és remixekkel Ordiman, a Timewarp Inc, és Niles Philips műhelyéből.

Még ugyanebben az évben kijött a Kosher Beat EP, a hazai MustBeat Records-nál, szintén két dallal és azok Qdup és Quincy Jointz remixeivel.

2014-ben jó néhány válogatás következett, melyek közül a legfontosabb az angol Freshly Squeezed kiadó Electro Blues vol.2 lemezén való szereplés volt olyanok társaságában, mint Etta James, a Swing Republic, vagy a Bobby C Sound TV.

Az Adventures With… The Worldstylers című korong az electro blues, house, hip-hop, és világzene keverékéből épül fel javarészt. A lemeznyitó számban az angol Professor Elemental MC-zik és énekével a brazil MC Gi erősíti a mezőnyt, de a hazai hangok sem maradnak le az albumról. Bem dorombjátékával, Elliot szájharmonikájával, DJ Clairvo pedig produceri munkájával színesíti a CD-n és digitális formátumban is elérhető anyagot.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink