XVIII. Nemzetközi Hárfafesztivál Gödöllőn!

2016. 09. 17.

Immár hagyomány, hogy minden év októberében világhírű hárfások látogatnak el Gödöllőre az MVM Koncertek keretében. Október 7. és 9. között már 18. alkalommal kerül megrendezésre a Királyi Kastélyban a Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál. A gyönyörűen felújított Lovarda és a Díszterem ismét méltó helyszíne lesz a rangos hangversenyeknek.

A fesztivált Vigh Andrea Liszt-díjas hárfaművésznő nyitja meg október 7-én pénteken este Romantikus Fantáziák című koncertjével, amely a korszak legkiválóbb szerzőinek kompozícióit vonultatja fel. Vigh Andrea október 9-én 11 órai kezdettel A hárfa sokszínűsége elnevezéssel ingyenes hárfabemutató koncertet ad gyermekek részére. A koncertet követően 13 órai kezdettel fiatalok számára tart kurzust Gulyás Csilla hárfaművésznővel. Szombaton délelőtt 11 órától fiatal művészek bemutatkozására is sor kerül: Farkas Mira Junior Prima Díjas hárfaművésznő hangversenyén Debussy, Saint-Saëns és Borne művei hangoznak el Duleba Lívia (fuvola) és Krähling Dániel (brácsa) közreműködésével. Este az ugyan még csak 26 éves, de a világ legjelentősebb pódiumain koncertező Alexander Boldachev „Orosz-est” elnevezésű hangversenyén ismerkedhet meg a közönség a művész hazájának legjelentősebb hárfaműveivel.

A fesztivált október 9-én 19 órai kezdettel Catrin Finch hárfaestje zárja. Műsorán Bach zenéjétől egészen Piazzola tangójáig hallhatunk majd remekműveket. Ismét lesz hárfakiállítás, ahol az érdeklődő felnőttek és gyerekek megismerkedhetnek Anne-Marie és Gérard David (Svájc), valamint a Salvi, a Lyon&Healy és a Camac hárfagyárak csodálatos hangszereivel, melyeket a hangversenyek előtt és után meg is szólaltathatnak a koncertekre látogatók.

2016. október 7. (péntek), 19 óra – Gödöllői Királyi Kastély, Díszterem:
Vigh Andrea hárfaestje

Közreműködik: Szabadi Vilmos (hegedű)
Romantikus fantáziák
Spohr: Fantázia, op. 35, Walter-Kühne: Fantázia Csajkovszkij „Anyegin” c. operájának témáira, Saint-Saëns:
Fantázia, op. 95, Saint-Saëns: Fantázia hegedűre és hárfára, op. 124, Grandjany: Fantázia egy Haydn témára, op.
31, Smetana–Trneček: Moldva-fantázia, Bizet–Drdla: Carmen-fantázia hegedűre és hárfára, op. 66

2016. október 8. (szombat), 11 óra – Gödöllői Királyi Kastély, Lovarda
Farkas Mira hárfahangversenye

Közreműködik: Duleba Lívia (fuvola), Krähling Dániel (brácsa)
Debussy: Kis szvit, Fauré: Impromptu, op. 86, Debussy: Triószonáta,
Saint-Saëns: Románc, op. 37, Borne: Carmen-fantázia
Jegyár: 1.000 Ft – Helyfoglalás érkezési sorrendben.

Amennyiben egy felnőtt néző magával hoz egy 18 éven aluli fiatalt, a belépés díjtalan mindkettőjük számára, de
előzetes helyfoglalás szükséges!

2016. október 8. (szombat), 19 óra – Gödöllői Királyi Kastély, Lovarda
Alexander Boldachev hárfaestje

Orosz-est
3 orosz madár, 3 orosz virág, 3 orosz balett, 3 orosz festmény, 3 orosz keringő
Glinka, Csajkovszkij, Rimszkij-Korszakov, Muszorgszkij, Ljadov, Rachmanyinov, Prokofjev…

2016. október 9. (vasárnap), 11 óra – Gödöllői Királyi Kastély, Lovarda
A hárfa sokszínűsége – Vigh Andrea hangszerbemutató koncertje gyerekeknek

Helyfoglalás érkezési sorrendben. A belépés díjtalan, de előzetes helyfoglalás szükséges!

2016. október 9. (vasárnap), 19 óra – Gödöllői Királyi Kastély, Lovarda
Catrin Finch hárfaestje

J. S. Bach–Grandjany: Prelúdium a hegedű partitából, BWV 1006, no. 3, Debussy: A lenhajú lány, Hindemith:
Szonáta hárfára, Patterson: BUGS! Mosquito Massacre, Salzedo: Variációk,
Parish-Alvars: Bevezetés, kadencia és rondó, Nino Rota: Sarabande és toccata,
Liszt–Renie: A csalogány, Piazzolla: Libertango, Godefroid: Velencei karnevál
Művészeti vezető: Vigh Andrea
Jegyárak: 500 – 1.000 – 1.500 – 2.000 – 3.000 – 4.000 – 5000 Ft.

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink