Yo City Angels - a Józsefvárosi fiatalok hangja

2026. 06. 01.

Rácz Norbert "Peppino" zenészcsaládból származik, édesapja nagybőgős volt, aki kávéházakban és éttermekben játszott. Norbert az iskolát kevésbé szerette, saját bevallása szerint jobban vonzotta az utca, a terek és az „élet”, így a nyolc általános elvégzése után hamar munkába állt.

Bár a zene iránti rajongása a szülői háttér és a kazetták, lemezek gyűjtése révén mindig is megvolt, a DJ-pult mögé csak jóval harminc felett állt be. A zenélést fia – az azóta szintén DJ-ként ismertté vált Kispeppino – révén kezdte el. 
A zenei palettáján a kilencvenes évek klasszikus, „oldschool” hiphopja dominál, fellépésein mindig igyekezett edukálni a közönséget.

Szintén a fiával indították el az Ucca hangja című műsort a Hello Rádióban, de rendszeresen lehetett hallani a Tilos Rádió hullámhosszán is.

A nyolcadik kerület egyik legautentikusabb arca a FIDO Ifjúsági Klub Yo City Angels prijektjének a mentora. Így mutatja be:

"Az 1990-es évek óta tematikusan gyűjtöm és játszom a hip hop és rap előadókat, számtalan zenei kollaboráció, rádiós munka, mix és fellépés van mögöttem, szóló fellépések és zenekari koncertek egyaránt. A hip hop az életem iránytűje, ezzel kelek és fekszem. Az utóbbi időben fordultam a fiatalok felé, próbálok utat találni hozzájuk, hogy közösen alakítsuk és formáljuk a hazai rap életet.

A Yo City Angels egy kimerevített színes képkocka, egy zenélő képeslap Józsefvárosból mindenkinek, aki szívén viseli ennek a kerületnek a sorsát, akit érdekel, hogy mi történik most velünk, nyolcadik kerületi rapperekkel. Az előadók a FIDO Stúdió fiatal felnőttjei és tinédzserei, Józsefváros Angyalai.
Romák és gádzsók, cigányok és magyarok, újvonalasok és régiiskolások, vérbeli józsefvárosi cucc. A lemez nem készült volna el Ulicza Ákos aka Svéd nagyszerű munkája nélkül, szívből köszönöm a kerületnek a Józsefvárosi Balogh Paci ösztöndíjat, ez tette lehetővé, hogy egy éven át csak ezzel foglalkozzak."

 

A Trottel Records jóvoltából megjelent és a Dalok.hu által terjesztett válogatást ITT  tudod letölteni, ITT megtalálod a streaming platformokon.

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink