Zeneipari kárfelmérés: a válaszadók 95,8%-ánál volt programlemondás

2020. 04. 05.


Közel kilencszáz, a könnyűzenében valamilyen módon érintett kolléga töltötte ki az elmúlt tíz napban a Könnyűzenei Szolgáltató Iroda (KÖSZI) olasz mintára készült elektronikus kérdőívét, ami elsősorban a szférában már látható károkat igyekezett felmérni. Március 11-e után a válaszadók 95,8%-ának kellett előre leszervezett programokat lemondania, illetve ezek többségét (82,4%) megpróbálni egy későbbi időpontra áttenni.

A március 13-a és 21-e között kitölthető kérdőívet összesen 893-an töltötték ki, köszönhetően annak is, hogy a nagy szakmai szervezetek is szétküldték a linket tagjaiknak. A válaszadók 49,2%-a zenész, előadóművész kategóriába sorolta önmagát, míg 39,2%-a menedzsernek, szervezőnek, 21,8%-a technikai háttérmunkásnak (pl. hangmérnöknek). Az első három naphoz képest arányaiban is másfélszeresére nőtt (9,5%) a koncerthelyszínekről érkező válaszok száma, ami azt jelenti, hogy 85 könnyűzenei fellépésnek otthont adó szórakozóhely érezte fontosnak a kérdőív kitöltését.

A válaszadók területi elhelyezkedés és a március 11-e előtt, már a COVID-19 vírus miatt lemondott programok aránya a kitöltések megháromszorozódása ellenére sem módosult a kutatás első eredményeinek bemutatása óta. Minimális eltéréssel ugyanez mondható el a március 11-e után lemondott programok számát illetően, hiszen a kutatás végén is azt állíthatjuk, hogy a válaszolók 95,8%-nak kellett egy vagy annál több könnyűzenei eseményt törölniük. Ezeknek 77,2%-a koncert, 10%-a színházi vagy táncprogram, a többi pedig egyéb kulturális esemény lett volna. Fontos, hogy a lemondott eseményeknek több mint háromegyede belépőjegyes programnak indult. A kutatás végén az is kijelenthető, hogy egyelőre az események többségénél (82,4%) nem a végleges lemondással, hanem az elhalasztással, a későbbi időpontban történő megrendezéssel számolnak a válaszadók.

Az egyelőre lemondott események közel kétharmada (59,1%-a) ezer fő alatti nézőszámú lett volna, tehát a Magyarországon klasszikusnak tekinthető „klubprogramokról" beszélhetünk. Ugyanakkor, bár a meg nem tartott könnyűzenei programoknak csak a 7,7%-a került a 10 ezer fő fölötti kategóriába, talán nem túlzás azt mondani, ez a szegmens legalább ugyanannyi nézőt és bevételt jelentett volna, mint az előző kategória.

A válaszadók túlnyomó többsége (87%) úgy nyilatkozott, hogy még nem volt szükség kollégák elbocsájtására, és ahol volt is, 5 fő alatti leépítésről számoltak be. Ezt annak fényében is érdemes értelmezni, hogy a lemondott események 45,1%-án 10-50 főt, 20,2%-án 10 főnél kevesebbet, 15,9% esetében pedig 50 és 100 fő közötti közreműködőt foglalkoztattak volna.

A kutatás arra is igyekezett kitérni, hogy a válaszadók milyen értékű kárral számolnak. A többség (38,2%) félmillió forintnál kevesebbre teszi ezt, ugyanakkor 41,8% 500 ezer és 2 millió forint közötti kárral számolt. Valószínűleg, a válaszadóknak ugyanaz a 7,7%-as prognosztizál 10 millió forintnál nagyobb veszteséget, akik az elmaradt programjainkat a 10 ezernél nagyobb kategóriába helyezték. Mindehhez érdemes hozzátenni, hogy a már látható károk kiegészülnek olyan további költségekkel, amelyeket a válaszadóknak akkor is viselniük kell, ha április végéig semmiféle bevételük nem lesz, illetve az április utánra várt veszteségekkel is.

Talán némi optimizmusra ad okot, hogy a 893 válaszadó 44,8%-a nyilatkozott úgy, hogy a vészhelyzet után is folytatni tudja a tevékenységét, és a bizonytalanok mellett (52,2%) csak 3% azok aránya, akik már most csődöt prognosztizálnak.
A Könnyűzenei Szolgáltató Iroda folytatja a szektorra vonatkozó felméréseket. Ezen a héten a koncerthelyszínek körében végez telefonos felmérést, aminek az eredménye április első napjaira várható.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 09. 05.
A Kada Ad Libitum új albuma egy Opus Jazz Clubban rögzített koncert felvétele. A megjelenés időpontja egybeesik a szeptember 12-i budapesti független kiadók lemezvásárral, (ILF, Magyar Zene Háza) ahol az együttes élőben is fellép.
2026. 08. 25.
... nem a gigantikus méretű tömegfesztiválok sorát erősíti, hanem sokkal inkább az intimitásra, a tartalmas találkozásokra és a magas minőségű underground kulturális élményekre fókuszál.
2026. 08. 25.
A BioBach kiadó gondozásában és a Dalok.hu terjesztésében 2026 nyarán megjelent EP nem csupán egy virtuóz felvétel, hanem tisztelgés a hangszer történetének egyik legfontosabb mérföldköve, Serge Koussevitzky fisz-moll nagybőgőversenye (Op. 3) előtt.
2026. 08. 24.
A "Rettenet" zenekar egy magyar alternatív metal trió, amely Koncz Mátyás korábbi egyszemélyes projektje, a Blackroam folytatásaként nőtte ki magát valódi zenekarrá.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink