Zséda: Dance

2013. 06. 28.

Zséda 2012 novemberében megjelent, már aranylemezzé avanzsált „Ötödik érzék” című korongjáról a „Legyen úgy!” és a „Más Világ” után egy újabb dal, a „Dance” is útjára indul a rádiókba.

Ez a felvétel éppen az, amiről a címe is árulkodik. Egy vidám, pörgős, nyári slágergyanús buli himnusz, amelyre remélhetőleg sokan perdülnek majd táncra. A Dance-ben Zséda újra azt az arcát mutatja nekünk, amit a „Megindul a Földben”, vagy a „Legyen úgy!” című slágerben már megismerhettünk. És hogy a dal mennyire az éjszakába kívánkozik, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az ismert DJ, Lotfi Begi is beleszeretett, és készített hozzá egy olyan mixet, amely bizonyosan sokszor lesz hallható majd a legfelkapottabb party helyszíneken. Ez a mix pár héttel ezelőtt látott napvilágot, ugyanúgy, mint a rádió edithez készült klip, mely szintén nem szólhat másról, mint az önfeledt szórakozásról, egy varázslatos éjszakáról, amikor bármi megtörténhet, akár még az is, hogy Zsédát tőle szokatlan módon revü táncosnőnek öltözve látjuk viszont... A videó érdekessége, hogy napjaink reality divatjába illően nem egy megrendezett buliban játszódik, hanem egy szombat éjszaka története elevenedik meg előttünk valódi szereplőkkel.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink